A többnyelvű gyerekek legnagyobb ellensége

0

Igazuk van-e azoknak, akik szerint tanuljunk meg először rendesen egy nyelven és csak azután jöjjön a többi vagy ez csupán egy tévhit, ráadásul a rosszabbik fajtából? Erre a kérdésre is válaszol Zita, aki nem csak szakemberként foglalkozik a témával, de határátkelőként személyesen is érintett.

„Nagyanyám kétnyelvű volt, viszont házassága során egynyelvű családba került és a gyerekek, illetve mi, az unokák már egy nyelven nőttünk fel.

Könnyű egy nyelvet elhagyni, sőt, nyelvet váltani is minden további nélkül lehet egyik generációról a másikra. Sőt, olyan büszke voltam az egyetlen nyelvemre, hogy meg sem álltam az ELTE Bölcsészkaráig, ahol magyar szakon végeztem.

A házasság azonban engem pont a másik irányba sodort, férjem ugyanis spanyol, jobban mondva katalán, úgyhogy a gyerekeim rögtön három anyanyelvet kaptak ajándékba.

Persze ez a valóságban az első években, amíg Budapesten éltünk, közel sem így nézett ki.

A nagyobbik lányom leginkább a magyart hallotta, illetve a németet, hiszem akkoriban a közös nyelvünk a párommal még az volt, ugyanis az akkori csekély spanyol tudásom ehhez nem volt még elég.

Ez a helyzet azonban gyökeresen megváltozott, amikor Barcelonába költöztünk és ahol hamarosan megszületett a másik lányom is, aki már a kezdetektől fogva négy nyelvvel szembesült.

Ehhez viszont nekem kellett felkötnöm a fehérneműt, úgyhogy nem is késlekedtem sokáig és beiratkoztam a barcelonai UAB egyetemre a tolmács-fordító szakra, ahol aztán meg is tanultam többé kevésbé spanyolul és valamennyit katalánul.

Nyelvtanárból a többnyelvű oktatás specialistája

Immár több mint másfél évtizede dolgozom a barcelonai német iskolában, ahol 3 nyelven (L1) folyik az anyanyelvi oktatás, németül, spanyolul és katalánul és „második” nyelvként (L2) kötelező az angol és szabadon választható a francia.

Ez már valódi többnyelvűség, viszont az intézményi keretek itt sem fedik le a valóságot. Hiszen az említett nyelveken kívül a gyerekek még egyéb nyelveken is beszélnek, magyarul, lengyelül, perzsául, olaszul stb.

Tehát óriási kihívás volt ebben az iskolában dolgozni, és ez arra ösztönzött, hogy munka mellett térjek vissza újra az egyetem falai közé és specializálódjam a többnyelvű oktatásra.

Ezt pedig egy irodalom és nyelvtudomány módszertani kutató mesterképzés keretei között tettem meg. Tehát elkezdtem kutatni, és azóta több publikációm is megjelent tudományos folyóiratokban a témával kapcsolatban.

A harmadik úton járva

Nagy szerencsém volt, hogy egy olyan intézményben, az UAB-n tanulhattam, amelyik egy harmadik utat képvisel azokhoz a tanárképző formákhoz képest, amelyekben az anyanyelvet, illetve idegennyelvet oktató csoportok vannak.

Ez ugyanis nem felel meg teljes mértékben annak, amivel egy tanár nagyon sok iskolában szembesül. Márpedig azzal, hogy egy átlagos osztályban a gyerekeknek nem egy, hanem több anyanyelve (L1) van, vagy rövid kis életük során több nyelvvel kerültek már kapcsolatba.

Ezek a gyerekek másként tanulnak több anyanyelvet egyszerre, mintha csak egyetlenegyet tanulnának és ebből következően másként állnak hozzá az un. idegen nyelvként oktatott L2 (második nyelv) tanulásának is, (ami számukra már lehet a negyedik, vagy ötödik nyelv), mint az egynyelvű környezetben felnövő társaik. Tehát a többnyelvű gyerekek oktatása ilyen szempontból egy önálló kategória.

Nagyobb szülői felelősség és kevesebb támogatás

Én egy nyelven nőttem fel és nem volt igazából fontos, hogy honnét kapom az inputot, nyelvi szempontból homogén környezetem tagjai egymást erősítették és egymással kart öltve segítettek, hogy egyre jobban elsajátíthassam az anyanyelvemet.

A többnyelvű gyerekek esetében az őket körülvevő környezet nyelvileg szegmentált és gyakran egyetlen szülőnek kell egy egész közösséget képviselnie, mint ahogy azt nekem kellett a lányaimmal Barcelonában élve.

Ráadásul szülőként sokkal nagyobb rajtunk a felelősség, mint ahogyan az iskolán is, ami szintén nem számíthat olyan szinten az én segítségemre, mint ahogyan azt egy egynyelvű környezetben elvárhatná.

Gyerekeim közben felnőttek és nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen a nagyobbik már diplomás biokémikus, aki a diplomamunkáját az 5. nyelvén, angolul írta, a kisebbik pedig jogra jár és éppen letette a B2 -es nyelvvizsgát a 6. nyelvéből, franciából, mert ez volt az egyik feltétele, hogy oda mehessen Erasmusszal.

Mi a többnyelvű gyerekek legnagyobb ellensége?

Sajnos még mindig az előítéletek. Már nem olyan erősek, mint néhány évtizede, de még mindig erősen él a köztudatban az egynyelvűség centrikus megközelítés, ami a többnyelvű gyerekeket nem az egynyelvűek perspektívájából szemléli, és ebből következően az eltéréseket negatívumként kezeli.

A többnyelvű környezetben felnövő gyerekek tanulási folyamata ugyanis különbözik egynyelvű társaikétól. De az eltérésből adódó jelenségek nem anomáliák, amiktől félni kell, vagy problémák, hanem természetes kísérői egy-egy fejlődési szakasznak.

A korai kétnyelvűekkel szemben ma is hallani olyan aggodalmakról, miszerint ez negatívan befolyásolná a gyerekek kognitív szintjét vagy a szociális identitását.

Ez nyilatkozik meg azokban a tanácsokban, amikor azt mondják, hogy tanuljunk meg először rendesen egy nyelven és csak azután jöjjön a többi. Ennek semmilyen tudományos alapja nincs.

Az a csalóka megfigyelés lehet a háttérben, hogy a mikor a gyerek által tanult nyelvek még nagyon szegmentáltak és szókincsileg inkább csak kiegészítik, mint lefedik egymást, akkor a vizsgáló személy, főleg, ha csak az az egyik nyelv oldaláról méri fel a helyzetet, csak egy töredékkel találkozik.

Ha ezt egésznek tekinti, akkor ez valóban hiányérzetet kelthet fel benne. Az értékelés, amint látjuk, az egyik sarkalatos pontja a többnyelvű gyerekek oktatásának.

Hasonló a helyzet azokkal a megjegyzésekkel is, amik arra utalnak, hogy túl sok nyelvet tanul egyszerre a gyerek. Nincsen túl sok, csak minél több a nyelv, annál több szegmensre oszlik, kevesebb idő jut rá és esetleg tovább tart, amire az összes nagyjából lefedi egymást. Teljesen persze nem fogja, de ez nem is fontos, legalábbis, ha a nyelveket funkciójuk szerint közelítjük meg.

Azt is fontos leszögezni, hogy a többnyelvűség nem oka semmilyen tanulási zavarnak, ellenben nem is mentesít az alól, tehát ha a gyereknek például diszlexiája van, akkor az akár több nyelven, akár egyetlen nyelven nő fel, végig fogja kísérni az életét.

Van, aki megijed, hogy ilyenkor aztán végképp nem szabadna túlterhelni a gyereket további nyelvekkel, pedig az ösztön ilyenkor is csal. A többnyelvű diszlexiások írásteljesítménye jobb, mint egynyelvű diszlexiás társaiké. Ez szintén a sajátos nyelvtanulási folyamatukból következik.

Az egynyelvű perspektíva negatívan befolyásolhatja a többnyelvű gyerekek önbecsülését is. Ennek lehetünk tanúi, amikor azt halljuk egy többnyelvű személytől, hogy igazából nem is beszéli annyira jól egyik nyelvét sem.

Ez persze előfordulhat, de azokra az esetekre utalok, amikor nem erről van szó. Erről inkább az a kísérlet jut eszembe, amelyikben afroamerikai gyerekeknek adtak színes és fehér bőrű babákat, és a fehérekről beszéltek pozitívabban.

Érdekes, hogy a tanárok is gyakran csak a nehézségeket látják, és kevéssé vannak tisztában a többnyelvűek tanulási sajátosságainak az előnyeivel.

Sőt, előfordul, hogy nem egyformán állnak hozzá a nyelvekhez sem, pedig kognitív szempontból az előnyök akkor is jelen vannak, ha a gyerek nem a spanyol-német-angol, hanem például a kurd-török-francia kombinációt tanulja.

A többnyelvűek nyelvtanulása

Ami továbbá meg szokta ijeszteni a szülőket, az az, hogy ha egy gyerek egyszerre tanul több nyelvet, akkor nem egy ritmusban nő a nyelvtudása az összes nyelvén.

Tehát időnként az egyik leelőzi a másikat, aztán behozza a lemaradást, előfordulhat stagnálás, de fel is lendülhet újra valami okból kifolyólag, habár el is halványulhat, sőt, egy nyelvet el is lehet felejteni. Tehát ez egy olyan dinamika, amelyik különböző időpontokban egészen más képet is mutathat.

Mivel ez minden gyerek esetében más és nemcsak maguk a nyelvek miatt, hanem a környezet különbözőségéből, de magából a gyerekből kifolyólag is, nem ajánlatos összehasonlítani gyerekeinket senkivel. Hiszen még az ugyanabból a környezetből jövő azonos nyelvkombinációjú testvérek nyelvfejlődése is eltérő.

Amikor egy gyerek külföldre költözik

Engem személy szerint az érdekel, hogyan támogassuk a többnyelvű gyerekek tanulását és a speciális jellemzőik ismerete ebben nagyon sokat segít.

Kifejezetten fontosnak tartom azokat a módszertani eszközöket, amelyek segítségével kompetenciát fejleszthetünk egyéb tantárgyakban akkor is, ha a gyerek esetleg nyelvileg még nem zárkózott fel az anyanyelvet megközelítő szintre.

Egy másik fontos aspektus, aminek szintén komoly gyakorlati jelentősége van többnyelvű gyerekekkel való munkában, az az interkulturális kommunikációs készség.

Hiszen a nyelv a kultúra része és ha valaki már egy konkrét helyen szocializálódott, akkor annak egy új környezetben újra meg kell tanulnia ottani értékeket.

Ez pedig nem mindig zökkenőmentes és van ugyan, aki nagyon tehetséges ezen a téren és ösztönösen tud váltani, de nagyon sok embernek ez nehézséget okoz.

Számukra fontos az, hogy tudják, hogy ennek is van tanulható része, ami abban segít, hogy kisebb megrázkódtatásokkal éljük meg a különbségekből adódó félreértéseket. Ez pedig erősen kihat az iskolai teljesítményre is.

Hiszen amikor egy már iskolás gyerek külföldre kerül, akkor nemcsak egy új nyelvet és nemcsak a hétköznapi viselkedés egy esetleg teljesen új módját kell elsajátítania, hanem új tanulási módokat, stratégiákat is.

Például még akkor is, ha meg tudnák oldani az adott feladatot, néha azt ismerik fel nehezen, hogy egyáltalán mi a kérdés, hogy milyen típusú feladatmegoldást várnak el tőlük, ha a megszokottól eltérő módon kérdezték őket. Tehát nem minden múlik szorosan a nyelvtudáson.

Amit feltétlenül szemünk előtt kell tartani, mert nagyon fontos, hogy bízzunk a gyerekeinkben, hogy jól veszik majd az akadályokat és ne vetítsük ki rájuk a saját félelmeinket.

Sokszor a szülőkben él csak a félelem, mert talán ők azok, akik nehezebben vagy lassabban integrálódnak, vagy tanulnak nyelvet. A gyerekek önmaguktól ügyesebben megoldanák a helyzeteket, ha nem húznák őket vissza otthonról. Persze ez nem szándékos, ez ismét csak egy csalóka ösztön diktálta reakció.

Van segítség

Akiben kételyek vagy félelmek vannak, vagy még többet szeretne tudni a többnyelvűségről, azok követhetnek az oldalamon vagy a Facebookon, ahol ismeretterjesztő cikkeket közlök időről időre a többnyelvűség legkülönbözőbb aspektusairól.

A többnyelvű gyereket nevelő szülők tréningje a CFHP program pedig egy kicsit olyan, mint egy a havas és jeges utakra felkészítő vezetői tanfolyam ahová olyanok jelentkeznek, akik kétségtelenül tudnak már vezetni, csak azt kell megtanulniuk, hogyan cselekedjenek néha az ösztönükkel ellentétesen. Ehhez kapnak nagyon gyakorlati, konkrét és egyénre szabott tanácsokat.”

Hét téveszme a kétnyelvűségről

Share.

About Author

Leave A Reply