A tiranai Tosca története

0

Olyan történet következik ma, melynek főszereplője Albániából indult, hogy Olaszország érintésével érkezzen Magyarországra. Alisa Katroshi útja nehezen lenne hétköznapinak nevezhető, miként foglalkozása, szenvedélye sem az. Következzen tehát a tiranai Tosca története a saját szavaival.

„Totyogástól Teréz anya templomán keresztül Toscáig

Két éves koromban beszéd helyett énekelni kezdtem. Az albán népdal címe, amelyre rázendítettem, Jalla Shofer és egy utazásról szól. Nos, későbbi karrierem során mindkettőnek jelentős szerepe lett: az éneklésnek és az utazásnak egyaránt.

Hat évesen nővéremmel koncertet szerveztünk a környék lakóinak, nővérem intézte a szervezést, én pedig felléptem és a legkülönbözőbb stílusú művek éneklésével szórakoztattam a nagyérdemű közönséget… és persze önmagamat is.

Én viszont a saját szervezésű eseti koncertek helyett rendszeres fellépésekre vágytam. Az egyetlen hely, ahol ezt a vágyamat teljesítették, hogy hat éves kicsi lányként heti három alkalommal szerepelhessek Teréz anya temploma volt.

Így lettem Teréz anya templomának énekese 1988-ban Tiranában. Számtalan alkalommal találkoztam és kisgyerekként jó néhányszor beszélgettem a világhírű apácával.

Kilenc éves voltam, amikor a templomból az Albán Nemzeti Gyermekkórusba kerültem, ahol nagy örömömre még többet énekelhettem. Már három éve voltam igen aktív és oszlopos tagja a kórusnak, amikor is tehetségkutatók érkeztek egyik próbánkra és kiválasztottak néhány zeneileg különösen ígéretes gyereket, akik az Operaház kórusában énekelhettek tovább.

1994 szeptemberében volt az első fellépésem a Tiranai Operaház gyermekkórusában, méghozzá Giacomo Puccini remekművében, a Toscában. Ez transzformatív élmény volt számomra.

Azt éreztem, hogy az operaéneklés a jó értelemben vett sorsom. Ott és akkor eldöntöttem, hogy operaénekes leszek és megpróbálom a színpad deszkáiról átadni a történetben, a karakterben és a zenében testet öltő érzelmeket a tisztelt közönségnek.

Olaszország, az opera országa

Miután elvégeztem a konzervatóriumot, valamint a Tiranai Zeneakadémiát, megnyertem az Albán Nemzeti Énekversenyt. Első helyezettként a díjam az volt, hogy Veronában folytathattam a tanulmányaimat.

Egy álmom vált valóra és immár az opera műfajának őshazájában, a legjobb tanároktól tanulhattam tovább. Az opera iránti szeretetemet maximálisan stimulálta ez a környezet.

Hamarosan több fontos olasz országos, valamint nemzetközi énekversenyen nyertem. Ennek alapján kaptam lehetőséget, hogy fontos olasz és német városokban lépjek fel.

Szerelem szárnyán Sass Sylvia iskolájába

10 évet éltem Olaszországban kiváló operaénekesek és hangszeres zenészek között és egy gyönyörű, művészetileg maximálisan inspiráló országot ismertem meg. Azonban valami (valaki) még gyönyörűbb várt rám.

Párom, Dávid révén kerültem Magyarországra 2017-ben. Első fellépésem Budapesten Sass Sylvia mesterkurzusának zárókoncertje volt. Nagyon szerencsés vagyok, hogy Sass Sylvia, a világhírű magyar szoprán tanítványa lehettem. Tanításában saját művészetének ereje és eleganciája, maximális professzionalitás, kristálytiszta érthetőség, végtelen türelem és kedvesség tükröződik vissza.

Mikor Budapestre kerültem, szinte csak annyit tudtam Magyarországról, hogy ez Kodály, Bartók, Liszt és Lehár hazája. Most, hogy már rendszeresen lépek fel itt, ismereteim alaposan kibővültek, de még mindig minden fellépés alkalmával pozitív meglepetés számomra, hogy mennyire nagyra értékeli a magyar közönség a komolyzenét konkrétan és a kultúrát általánosságban.

Nagyon jól esik, hogy mennyire nagyra értékeli a magyar közönség az interpretációimat és az ezen keresztül átadott érzelmeket, valamint a hangom minőségét.

Csoda Budapesten: Liszt és Lehár köztünk vannak

Az első pillanattól mágikus városnak látom Budapestet. Mindig elvarázsol a város gyönyörűsége és újabb és újabb szépségeket fedezek fel még mindig.

Ami ugyancsak nagyon jó benyomást kelt bennem, hogy a kicsit idősebb generáció különösképpen nagyon büszke a városára. Szóval a turisták mellett a helyiek is megbecsülik Budapestet.

Azt fedeztem fel, hogy a zene mellett Budapest az építészet városa is. Minden nap érnek pozitív zenei és építészeti meglepetések egyaránt.

Úgy érzem, hogy Budapest és az én személyiségem jól illenek egymáshoz. Liszt és Lehár művészetében látom legdirektebb módon viszont Budapest hangulatát. Szinte itt vannak velünk a valós minden napi életben a lírikus, melankolikus Liszt és a boldog, szerelmes Lehár.

Klasszikus és modern keveréke, Kodály, Bartók és Ligeti is itt vannak velünk a legegyszerűbb napi események során, a mindennapi életben a boltban, az utcán, az épületek között. A rugalmasság, átnyúlás a jelen a múlt és a jövő zenéje, mindennapjai és emberi karakterei között.

A magyar nyelv ugyanakkor visszatérő nehézséget, kihívást jelent nekem. Sokszor ütközök nyelvi nehézségekbe és a nyelv különlegessége is végső soron talán a magyar kultúra visszatükröződése.

Szerintem a magyar nyelv nehézsége és bizonyos értelemben vett keménysége egy picit kulturális indikáció is, amely intő jel lehet egy külföldi számára. De, amikor ismert albán népzenét, például a ‘Moj e Bukura More’ című népdalt adok elő Budapesten, akkor a nehézségek és a nyelv zártsága, mint részben szimbólikus jelenség helyett nagymértékű, őszinte és mélyről jövő nyitottság fogad.

Olaszország megtanított lélegezni

Share.

About Author

Leave A Reply