A szülőföld, a haza és az otthon

0

Előfordul, hogy az embert kellemes meglepetés éri bloggazdai minőségében is, ez történt velem akkor, amikor megkaptam a mai írást. Szerzője, Ödenburger ugyanis túl azon, hogy törzskommentelő, mindig tud olyat írni, ami elgondolkodtatja az embert, vagy amit akkor is érdemes megfontolni, ha esetleg abban a pillanatban nem is ért vele egyet. Száz szónak is egy a vége, örültem, amikor elolvastam itt következő írását, amit a Magyarország és én pályázat ihletett (de nem arra érkezett).

„Sokat gondolkoztam, elküldjem-e ezt az írást. Azért, mert az eddigi posztjaimmal ellentétben ez egy erősen szubjektív és személyes írás, és biztosan lesz rá egy-két olyan megjegyzés, ami emiatt nagyon rosszul fog esni. Végül úgy döntöttem, elküldöm, jöjjön az össztűz. Előre jelzem, hogy nem biztos, hogy a kommentekre reagálni fogok, ezért előre is elnézést kérek mindenkitől.

Sok írás született, amiben a haza fogalmát és a hazához való viszonyt taglalják az szerzők. Én ezt kicsit tovább bontanám, három fogalomra: a szülőföld, az otthon és a haza.

A szülőföld

A három fogalom közül azt hiszem ez a legtriviálisabb. A szülőföld az a hely, ahol születtünk. Ami persze egy igen leegyszerűsített megközelítése a fogalomnak.

Hiszen a szülőföld nem azért érdekes, mert ott születtünk, hanem mert ott vannak a gyökereink, a nagyszülők, a dédszülők sírjai, és egyáltalán, onnan kapjuk az alap, a kezdeti identitásunkat, ami a legtöbb esetben a legmélyebben meghatároz bennünket.

Szűkebb értelemben is, például alföldi vagyok, szegedi vagyok, sőt akár azon belül is, tápéi vagyok, például, de akár tágabb értelemben is, mint például magyar vagyok, európai vagyok.

Véleményem szerint nem a haza határozza meg az alapvető identitásunkat, hanem a szülőföld. Ez az identitás természetesen változik az idők során, de minél több időt élünk a szülőföldünkön, annál hangsúlyosabb lesz az identitásunkban, és azt gondolom, a szülőföldhöz való kötődés akkor is erős, ha egyáltalán nem éltünk ott.

Még az azonosításunknál is az egyik legfontosabb adat a születési hely, legtöbb helyen használják, legalább születési ország szintjén. Azt gondolom, a sok indulatos, Magyarország ellenes írásnak is részben ez az oka. Nehéz ezt az váltást, ezt a szülőföldtől elválást érzelemmentesen kezelni. Egyszerűbb, könnyebb, ha az ember üldözött, kénytelen menni, és ezért van is, akit hibáztatni, van is, akire dühösnek lenni.

Számomra a szülőföld Erdély, azon belül is Székelyföld. És az identitásom is elsődlegesen székely. Csak ezután magyar és európai. A szülőföld, amihez csak a múlt köt, emlékek, családi történetek és tárgyak. A gyökerek.

És talán ez hiányzik a legjobban, az hogy a gyerekemnek meg tudjam mutatni, hogy látod, ebbe az iskolában járt a nagyapád, ebbe az apád, abba az anyád, és most ebbe jársz te.

Három faluval arrébb, abban a házban éltek a nagyszüleid, ott nőtt fel apád, emitt két utcával arrébb meg az anyád, és először abban a kis sikátorban találkoztak, ami a jelenlegi lakásunktól pár utcányira van. Mert ez a szülőföld igazi jelentősége. És ideális esetben az ember szülőföldje az, ahol a gyökerei vannak, és még ideálisabb esetben az az otthona is.

Az otthon

Véleményem szerint ez pont az a hely, ahol otthon vagyunk a világban, ilyen Tamásisan. Nekem már számos otthonom volt. És laktam olyan helyen is, ami nem volt az otthonom, csak a szálláshelyem.

Az otthon részben az a mikrokörnyezet, ahová hazajár az ember, ahol szeret élni, ahol megvan a maga kis világa, az otthona. És otthon lehet az a tágabb környezet, ország is, ahol az ember otthonosan mozog, kiismeri magát, ahol jól érzi magát, ahol szeret lenni. És egy embernek lehet több otthona is.

Számomra jelenleg Sopron az otthon, de kicsit Budapest is mindig az marad, sőt Erdélyről is, mint az otthonról szoktam beszélni, noha ma már inkább csak egy elméleti, múltbéli otthon.

De érdekes, hogy többször tapasztaltam, hogy amikor Nyugat-Európából hazatérve átléptük a német-osztrák határt, elfogott az a „most már nem történhet nagy baj, már otthon vagyunk érzés”. Ausztriában van a bankszámlám, a társadalombiztosításom, ismerem a nyelvet, a szokásokat, a helyi dolgokat. Otthon vagyok Ausztriában is, pedig egy percet nem éltem ott.

A haza

A harmadik, és szerintem a legnehezebben megfogható fogalom, a haza. Számomra a haza egy társadalmi és politikai környezet, ami ideális esetben a szülőföldem és az otthonom köré szerveződött, és az a feladata, hogy nekem jogokat és lehetőségeket biztosítson.

A haza kvázi maga az állam, az államszervezet és a politikai környezet, ahol élek. Esetleg ahová tartozónak érzem magam. Régen Erdélyben sokat hallottam, hogy a hazám Magyarország (természetesen a történelmi Magyarország, benne Erdéllyel), és nem Románia.

Ezt soha nem értettem igazán, hogyan lehet a hazám valami, ami már nem létezik. És ez az értetlenség csak tovább erősödött, miután átköltöztünk, és a hazám központi egységében, az anyaországomban külföldiként kezeltek.

Ma sem vagyok biztos benne, hogy Magyarország a hazám-e? Sokszor érzem magam inkább hazátlannak, hiszen nem lennék képes harcolni azért a politikai és államigazgatási szervezetért, amit ma Magyarországnak hívnak.

Egyébként más hazáért sem. Az otthonomért igen, azt megpróbálnám megvédeni, ha nem lenne más lehetőségem, de a hazámért nem. Hazátlan, sőt hazaáruló vagyok? Sokak szerint biztosan.

És egy kis személyes outro…

14 éves voltam, amikor Erdélyből Magyarországra kerültem, és noha ma már belátom, hogy szüleim akkor az ismereteik alapján a legjobb döntést hozták, a szívem mélyén picit a mai napig orrolok rájuk emiatt a döntés miatt. Ha a mai fejemmel visszamehetnék az időben, hogy tanácsot adjak nekik, azt tanácsolnám, hogy ne tegyék.

Mint írtam, Magyarországon van az otthonom (és nem Magyarország az otthonom), és szeretem az otthonomat, szeretek ott élni. Ráadásul párom családja odavaló, a lányom ott született, szóval neki a szülőföldje és az otthona is ugyanaz.

Mostanában a saját tapasztalataim és érzéseim alapján inkább arra hajlok, hogy nem költözünk sehova, csak ha Magyarországon tarthatatlanná válik a politikai vagy a gazdasági helyzet. Mivel szerintem ettől ma messze vagyunk, és a valószínűsége igen kevés, hogy ilyesmi a belátható jövőben bekövetkezzen, egyre inkább azt gondolom, hogy mi maradunk Magyarországon.

Akkor is, ha kint hosszú távon jobb lehetőségei lennének a lányomnak, megtanulhatna anyanyelvi szinten egy világnyelvet, stb. És nem azért maradunk, mert Magyarország a hazám. Nem azért, mert tetszik a politika, sem nem azért, mert egyetértek azzal, ami manapság az országban megy.

Hanem azért, mert az egyetlen ország a világon, ahol a gyermekem a szülőföldjén, a gyökerei közt nőhet fel, ahol nem idegen. Mert otthon lehet sok helyen az ember, de szülőföldje csak egy van. És én nem szeretném elvenni a gyermekemtől azt, amit tőlem gyermekkoromban elvettek.”

Share.

About Author

Leave A Reply