A szabadság dán receptje

0

Balázs friss egyetemistaként került Dániába, ahol nem csak az egyetemet végezte el, hanem dolgozni is kezdett. Arról beszélgettem vele, hogy a dánok tényleg a világ legboldogabb népei között vannak-e, megszokható-e az ottani időjárás és egy diákcsereprogram révén milyen volt a sanghaji felhőkarcolók között járni.

Balázs hat éve döntött úgy, hogy Dániában folytatná a BME-n megkezdett tanulmányait. Magyarországon még csak pár hete van (egy kisebb világkörüli út végeztével), így adódott a kérdés, milyen változásokat lát a környezetében.

„Érden végigmentünk az utcán autóval, az utak fel vannak újítva, új épületek vannak, buszmegállók, cukrászda – ezek a legszembetűnőbb változások. A fiatalok között sokan keresik az utukat, a szüleim-nagyszüleim korosztályai pedig kicsit borúsabban látják a jelent, mint mi” – mondta.

Visszatérve a hat évvel ezelőtt történtekre, Dánia úgy jött szóba az életében, hogy egyrészt ingyenes az oktatás, másrészt volt egy barátja, akinek a korábbi barátnője dán volt, így némileg ismerte az országot.

„Az egész nagyon letisztultnak tűnt. Érkezéskor elképesztő szabadságérzésem lett. Leszálltunk Koppenhágában, felszálltunk az északi Aarhusba tartó vonatra. Érdekes volt látni, hogy minden mennyire tiszta, mennyire igényes, milyen sokan bicikliznek – és hogy mennyire rossz az idő, pedig augusztus volt…” – mesélte az első kultúrsokkról.

Az egyetem más volt, mint a magyarországi, kisebb, 30 fős osztályokkal dolgoztak, rengeteg volt a gyakorlati és a csoportmunka, maga az oktatás pedig sokkal inkább gyakorlatorientált volt – az egész a felépítésében sokkal inkább hasonlított egy magyar középiskolára.

Dolgoznia is kellett, hiszen az ösztöndíj egyik feltétele, hogy legalább havi 43 órát kell dolgozni mellette. Balázsék 2013 augusztusában mentek ki, ősztől mosogatóként dolgozott egy belvárosi étteremben. Ezt az állását egyébként az egyetem végéig meg is tartotta.

Tényleg boldogok a dánok?

„Több szempontból félre van értelmezve ez a „ki a legboldogabb”-kérdés. A dánok alapvetően nem szeretnek elégedetlenkedni. Elég jól megy a gazdaság, mindenki meg tudja venni a házát, az autóját, van biztos munkahelye (és ha nem lenne, akkor is van mire támaszkodni). Ha megkérdeznek egy dánt, hogy boldog-e, akkor ezekre koncentrál, és azt mondja, igen, boldog vagyok” – mesélte Balázs.

„Azt sem szabad elfelejteni, hogy a skandináv országok éllovasok az antidepresszánsok szedésében, ami némileg ellentmondani látszik annak, hogy ők a legboldogabbak. Nem akarom megfejteni ezt, mindenesetre a felszínen azt lehet látni, hogy mosolygósak és elégedettek” – tette hozzá.

Időjárás

„Az időjárást el lehet fogadni, de nem lehet megszokni, nekem 5-6 év alatt sem sikerült. Amikor a nap reggel 9-kor kel és délután 4-5 óra környékén lemegy, akkor az, aki dolgozik, egyfolytában sötétben van. Ehhez nagyon nehéz hozzászokni.

Az időjárást nem lehet megváltoztatni, de a hozzáállást igen. Éppen ezért a dánok többsége rengeteg időt tölt a szabadidejében a barátaival, családjával. Ez lehet a kulcs: annak ellenére, hogy sötét van, nem egyedül, otthon kell ülni mondjuk egy filmet nézve, hanem elmenni és meginni egy kávét, sötétben, hóban is menni” – mondta Balázs.

Mint a Gyűrűk ura

Arra a kérdésre, hogy mennyit változott, azt mondta, hogy szerinte rengeteget – voltaképpen Dániában lett felnőtt.

„A világot körbejárni, embereket, kultúrákat megismerni kicsit olyan, mint a Gyűrűk urában a gyűrű hordozása. Megvan az a hátránya is, hogy ha valaki 6-7 év után vissza akar illeszkedni egy magyarországi közösségbe, ahol esetleg viszonylag kevesen éltek külföldön, vagy jártak akár Európán kívül, akkor nagyon nehéz a világnézetét, a gondolkodásmódját elfogadtatni, illetve azt érezni, hogy ő is része ennek a társadalomnak” – vélte, hozzátéve, hogy ő mindenképpen szeretne egy nap végleg visszatérni Magyarországra.

Elengedett tárgyak

Balázs szerint komoly szűrő, ha az ember külföldre költözik, ő például nagyon sok tárgyat elengedett. A szűrés igaz az emberek szempontjából is, hiszen a kapcsolatok közül azok maradnak meg, melyekbe mindkét fél tesz energiát.

„Hamar megtapasztaljuk mindannyian, hogy sok, barátságnak gondolt kapcsolat elmúlik, ugyanakkor sok meg is marad, ha mind a ketten teszünk érte. Azok a kapcsolatok, melyeket szerettem volna, hogy megmaradjanak, azok meg is maradtak” – mondta.

Balázs egyetem után egy dán szoftvercégnél kezdett dolgozni, akiknek nagyon hálás volt azért, mert hittek benne: „Nagyon sokat tanultam, az is igaz, hogy nagyon keményen dolgoztam, mert vissza akartam volna nekik adni, hogy friss diplomás kelet-európaiként, aki nem is beszélt tökéletesen dánul, lehetőséget adtak”.

A munkahelyi ismeretségekkel, barátságokkal sem volt problémája, annak ellenére sem, hogy a dánok nagyon visszafogottak, nem könnyű mély barátságokat kiépíteni.

Segített ugyanakkor az, hogy a családos kollégáknak sem nagyon volt idejük a munkahelyen kívüli társasági életre, így ő közel egy év alatt nagyon sok barátot szerezett cégen belül, eljártak vadászni, tollasozni, néha esetleg pubba, rendezvényekre.

Aztán jött egy világ körüli út… de erről majd a folytatásban. Addig is hallgassátok meg a podcastot, amiben szóba került még sok egyéb mellett egy kínai ösztöndíj, az ott szerzett élmények, kiderül az is, mikortól tekintik felnőttnek az ázsiai országban a fiatalokat és milyen volt az élet Sanghajban. (Balázs blogját egyébként itt találjátok.)

Itt iratkozhatsz fel a Határátkelő YouTube-csatornájára. Ha inkább letöltenéd a podcastot, akkor azt például ezzel a programmal teheted meg.

Share.

About Author

Leave A Reply