A portugál gazdasági csoda vesztesei

0

Portugália a 2010-es évek elejének válsága után a gazdasági fellendülés modelljévé vált Európában. A luzitán gazdasági csodának azonban vesztesei is vannak, a kitűnő gazdasági eredmények mögött sok szomorúság is akad.

Portugália mintegy 5 milliárd eurót keres az ingatlan- és turisztikai piac újjáélesztésére irányuló tervnek köszönhetően. Most, hogy nincsenek kilátásban újabb megszorító intézkedések, az ország büszkén hirdeti, hogy túljutott a válságon.

Csakhogy sokakat az út szélén hagytak ebben az állítólagos gazdasági csodában. A Porto óvárosában élő Irma például egyre inkább idegennek érzi magát a saját környezetében.

A szociális munkásként dolgozó fiatal nő szerint sokat változott a történelmi belváros. A bérleti díjak exponenciálisan növekedtek. És a jövedelmek, különösen az idősebbeké, nem elegendőek a jelenlegi árakhoz.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Rengeteg nyugdíjas él havi 250-280 euróból, ami ma már egyetlen szoba bérlésére sem lenne elég a belvárosban – írta riportjában a Euronews. Ennek egyik oka, hogy 2012-ben a kormány a tulajdonosok javára módosította a törvényt, ami például megkönnyíti a bérlők kilakoltatását az épület felújítása esetén.

A 74 éves Otelinda egy belvárosi leromlott állapotú épület földszintjén él. Egész életét ugyanabban a házban töltötte. Ám nemrég arról értesítették, hogy a ki nem fizetett számlák miatt kilakoltatják. Havi 282 euró nyugdíjából a bérleti díj megfizethetetlen.

Jose Reis szerint a hízelgő gazdasági eredmények mögött a valóság kissé más képet mutat. A kereskedelem ugyan kiegyensúlyozott, de ez a szolgáltatási ágazat és különösen a turizmus miatt van, ahol alacsony bérekkel dolgoztatnak.

A teljes összeállítást itt olvashatjátok el, érdemes!

Lisszaboni ingatlanpokol

Share.

About Author

Leave A Reply