A politikai pokol sötét bugyrai

0

Máltán nemrég szavaztak a tavaszi vadászidényről (jelesül: legyen-e vagy betiltsák), és mint Tucano, a nagyon jó azonos nevű blog szerzője írja „ez a politikai kabaré bőven eléri, sőt meghaladja a magyar politikai elit teljesítményét, néhány kimagaslóan émelyítő történéssel, mind a miniszterelnök és ellenzéke, mind a vadászat pártolói részéről”. Lássuk tehát!

„A máltai madárirtás és az ellene folytatott harc egész Európát és Észak-Afrika jelentős részét érinti. Máltára érkeznek madarak, de innen nem repülnek tovább. Azt mondjuk előre leszögezném, hogy semmi kifogásom a modern vadgazdálkodással, a vadászattal vagy a vadászokkal szemben.

A máltaiakat pedig külön szeretem, a gozóiakat pláne, remek embereknek tartom őket, igaz barátnak (a maguk föníciai módján) és a legjószívűbb népnek a világon. Már amikor nem ölik meg az utolsó verebet is. Lehetőleg a legnagyobb kaliberű fegyverrel, ami elérhető. (…)

Málta, a fegyverparadicsom

Máltán a vadászat kultúra, hagyomány. Mint az inkáknál az emberáldozat vagy a régi szép időkben nálunk a boszorkányégetés. Egy teljesen hülye szokás, ami ellen nem küzdeni kéne, hanem betiltani azonnal. Na, mindegy is, nézzünk a jelenség mögé. (…)

Málta fegyverparadicsom (többek közt). Gyakorlatilag bármilyen fegyvert megvehetsz, ha kiváltasz egy 16 eurós gyűjtőigazolványt és elvégzel egy pár napos tanfolyamot. Itt jegyezném meg, hogy Gozón tökéletes a közbiztonság. Én még a szigeten a kocsit nem zártam be. Szinte senki sem zárja a lakásajtót, és ha kint fityeg a kulcs, az nem szórakozottságot jelent, hanem azt, hogy otthon vannak. (…)

Gozón minden kibaszott fa halálos csapda a madaraknak. Tehát még egyszer: ezen a szigeten csak azért van fa, hogy ott, az utazástól elfáradt és megpihenő madarakat kiirtsák. Nem túlzok, ez tényleg így van. (…) Nemcsak lövik a madarakat, hanem hálóval is ejtenek foglyokat, mármint nem a fogoly típusú madarakat, hanem túszokat. Egyszerűen elképzelhetetlen az a látvány, amikor ősszel a Sannap sziklákon baktat az ember és elhalad mondjuk 50 (!!!) madárcsapdázó mellett. (…)

Civilszervezet kontra hatóságok

A máltai madármészárlás ellen a leghatásosabban a BirdLife névre hallgató civilszervezet lépett fel (nem egyedül, most azonban méltánytalanul eltekintek a többiek felsorolásától, de hatalmas respekt van).

Elkezdték összegyűjteni az illegális madárcsapdákat, feltérképezték a senkiházi vadorzók kedvenc helyeit (tehát az egész szigetet). (…) És folyamatosan követelték a népszavazást a vadászat betiltásáért. Na, ismerős vizekre értünk.

Természetesen a létező összes hatóság elkezdte csesztetni a természetvédőket. A választási hajrában (erre még visszatérünk) készült egy reklámkép, amin egy megmentett madárral szerepelnek, amit éppen meggyógyítottak. Fel is jelentették őket védett madár fogságban tartásáért és el is indult az eljárás, de erre azért kitört a közfelháborodás.

Aztán elkezdtek lövöldözni az autóikra a terepen. Meg megverni őket. Értitek az EU leggyorsabban fejlődő államáról beszélünk (GDP +3,6% idén!), azon belül egy 7,5×16 km-es szigetről, a Földközi-tengerbe dobott kavicsról. Innentől kezdve elég gyorsan eszkalálódott a helyzet, egyszer csak ki kellett írni a több éve húzódó választást a vadászatról, mert összegyűlt vagy 45,000 aláírás és egyáltalán. (…)

Volt itt minden a kampányban, tömegverekedés, lövöldözés, stb. Azt tudni kell, hogy a gozói vadászok főleg munkáspártiak. És kb. rajtuk és családjaikon múlt, hogy húsz év nacionalista kormányzás után nyerhetett két éve a Labour.

Hogy jön ide a vadgerle leves?

Szóval a nagyra becsült Muscat miniszterelnök úr méltóztatott azt mondani, hogy ő a vadászok mellett szavaz, de erre nem akar kényszeríteni senkit és tulajdonképpen ő nem is a vadászatról szavaz, hanem a jogról, hogy a máltiak dönthessenek a vadászat jogáról. Azaz ő nem vadászik, de az EU ne mondja meg, hogy máltaiak dönthetnek-e arról, hogy vadászidény legyen. Mindenki értse, ahogy akarja, megértettük.

Azt viszont tudni kell, hogy a párt végig mozgósított a vadászok mellett, ahogy az újságokban megjelent, „suttogó kampányt” folytatva. A vadászpártiak elkezdtek olyan hülyeségekkel kampányolni, mint nálunk a mákosgubás EU baromság. Hogy innentől nem ehetnek vadgerle levest, ami maga a hagyomány.

Bárkit kérdeztem, a büdös életben nem evett még vadgerle levest, illetve de, csak akkor még nagyon kicsi volt és nem emlékszik. De ha akarna, akkor ehessen, kurva környezetvédők, el a kezekkel a turtle dove souptól! (…)

Végül április 11-én szavaztak a jó máltaiak. A vadászpártiak nyertek 50,4 százalékkal. Olyan volt ez minden természetszerető ember számára, mintha hideg vízzel, na ilyen itt nincs, akkor mondjuk forró sziklákkal öntötték volna le.”

A poszt a szokás szerint ennél jóval hosszabb, van benne jó pár kép is, szerintem érdemes elolvasni, amit ide kattintva tehettek meg.

Share.

About Author

Leave A Reply