A Pokol sokadik bugyra

0

Ha a rémes közlekedés kerül szóba, aligha Málta az első, ami a legtöbb embernek beugrik, pedig a szigeten tényleg horror lehet eljutni egyik helyről a másikra – legalábbis Karesz tapasztalata alapján, aki múlt heti írása után most a közlekedést veszi górcső alá.

„A lehető legnagyobb óvatosságra intek mindenkit, aki idelátogat. Nem csupán a baloldali közlekedés miatt, de a vezetési stílus (vagy annak teljes hiánya), a ki- és beszámíthatatlan sofőrök miatt gyakorlatilag egy valódi akadálypályával vetekszik minden egyes utazás.

Sosem tudhatod, mikor milyen veszélyhelyzetbe sodor hirtelen

– egy meggondolatlan utcára lelépő gyalogos,

– egy az út közepén leparkolt “csak beugrom ide a boltba / postára / kifőzdébe / pékségbe egy pár falatért” gazdátlanul hagyott autót kikerülő és a szembejövő sávból túl gyorsan érkező/manőverező ipse. Ebből komoly dugók alakulnak ki napi szinten. Egy pár példa itt.

– a szűk utcák és mindenki másra tekintet nélküli parkolás miatt sokszor olyan „ki rántja el a kormányt a lehető legutolsó pillanatban” típusú leszorítósdi indul meg, aki mer, az nyer alapon, nem sokat foglalkozva azzal, hogy kinek kellene elsőbbséget adnia kinek

– egy vak és öreg nyugdíjas, akinek konkrétan jogosítványa sincs (anno nem volt kötelező még a vizsgáztatás és amúgy is, évtizedek óta elvezetgetnek simán, mela). Figyelembe véve a sziget korfáját, ez szintén igen jellemző probléma.

– a semmiből felbukkanó szlalomozó motoros (közismertebb nevükön, száguldó donor)

– egy középsuliból frissen elballagott kiskölök, aki meg akarja mutatni mindenkinek, hogy milyen gyors is az új verdája (rájuk jellemző, hogy ha a korukhoz képest túl erős paripára szeretnének biztosítást kötni, a biztosítók vagy csillagászati árat kérnek vagy szimplán le sem szerződnek velük, úgyhogy sok sikert, ha pont beléjük futnál…)

– egy tébláboló óvatlan turistacsoport

Sávok. Lámpák. Közlekedési táblák. Figyelmeztető jelzések. Index. Mind-mind csupán úri huncutság, minek az? 🙂

Vezetési kultúra

Na, az itt nincs. Banglades. Kalkutta. Jakarta. Alma-ata. Sok máltai szerintem egyszerűen a helyi lottón nyerte a jogsiját. 30-40 éve. Olyan hajmeresztő dolgokat tapasztalok nap, mint nap, hogy égnek áll minden hajam szála.

Úgy vezetnek, mintha az autóikat vidámparki dodzsemként lenne feladatuk egymásnak hajtani minél nagyobb svunggal. Mondjuk van, aki szerint rosszabb a helyzet pl. Törökországban vagy Indiában, de ezt nem tudom megerősíteni.

Szerintem az egyetlen ok, ami miatt „csupán” átlag napi 40! közlekedési baleset van (már, ami bekerül a statisztikákba), az az lehet, hogy ezernyi őrangyal járőrözhet itt a sziget felett 0-24-ben.

Más épeszű magyarázatot nem tudok adni arra, hogy miért nem ölték még meg egymást és magukat azzal a hozzáállással és stílussal, amivel az utakra merészkednek.

Szétszedhetném archetípusokra az eddig tapasztaltakat, de valószínűleg nem fedné le a teljes spektrumot. Emellett tartok tőle, hogy ezeket tudják kombinálni illetve cserélni is időnként.

Az öreg balfasz

1963-ban kapott jogosítvánnyal és tőle jellemzően nem sokkal fiatalabb kiadású csotrogánnyal merészkedik a közlekedők közé. Aktív és passzív biztonságról anno nem nagyon hallottak, az autót A-ból B-be jelleggel tervezték és használták elsősorban.

Emiatt egyáltalán nem szoktak száguldozni értelemszerűen, de cserébe teljes tudatlanságban és nyugalommal tartják fel az út teljes forgalmát lassú csordogálásukkal.

Azt tudni kell, hogy a közlekedési „hálózat”, mint egybefüggő egész, egyszerűen hiányzik, egyik faluból a másikba a központon keresztül átvezető utak vannak jellemzően, egy sávban járhatók mindkét irányban, teljesen változatos viszonyok és körülmények között lehet (vagy nem lehet) haladni.

A folyamatosan hömpölygő kocsifolyam így oda-vissza gyakorlatilag rájuk van utalva, ők diktálják az ütemet. Nyugodt „cruising” tempóban, átlag 20 km/h sebességre lassítják az utánuk jövő járműveket.

Esélytelen megelőzni őket, hacsak nem szorítod le az autókat akár a saját, akár a szembejövő sávban – láttam pár ilyet, amikor már nagyon elborult egy-egy sofőr és kivágva mindenen keresztül próbálta lehagyni a nyugodt nyugdíjastempóra beállt karavánt.

Leggyakrabban minimum egy kutya is található még valahol a járműjükben, na nem a bólogató csehszlovák fajtából, hanem valódi kis blökiket szoktak magukkal, hiszen, ahogy faterom is mondta: nagyon szeretik a kiskutyákat.

A nyitókép kicsit nagyobban – az ablakban ott figyel a kutya

Én is imádom a kutyákat, de az, hogy teljes félelemérzet vagy kötelességtudat nélkül csalinkázzon, kilógassa a nyelvét, menet közben két mellső mancsával az anyósülés melletti ajtón kilógatva magát s úgy bámulja a tájat, netalán hátul randalírozzanak a többi kutyával… hát meredek csak nézni is.

Volt szerencsém kisunokával megspékelve is ugyanezt végignézni, ahogy előre-hátra mászkált szabadon az üléssorok között a kislány/kisfiú és a kutyus.

Egyetlen hirtelen fékezéstől, az alapvető szabályokat be nem tartó többi sofőrtől megrémülve úgy repülnének ki fejjel előre a szélvédőn keresztül, akár azt is kiszakítva, hogy rossz lenne nézni is.

Aki ezt nem tudja felfogni agyilag, arra kb. azt tudom mondani, hogy ez is csupán egyfajta evolúció, bár nem a gyerek felelőssége, hogy az értelmi fogyatékos szülők vagy nagyszülők miként teszik kockára az életüket…

A teherautó- és buszsofőrök külön kaszt és van belőlük dögivel, mert szárnyal az építőipar és pörög a turizmus is.

Általánosságban elmondható róluk, hogy tekintet nélkül a többi közlekedőre tartanak fel, vágnak be eléd, vágják le a kanyart, robognak keresztül a körforgalmon lassítás nélkül vagy épp állnak meg úgy, hogy véletlenül se tudj elmenni mellettük.

Mindezt persze fél kézzel, mert a telefont azt folyamatosan a fülhöz kell tartani, feltehetően, hogy a megfelelő helyre navigálják őket.

A teherautós

Két csoportra bontható: a kisebb teherautókat navigáló „van”-esek illetve a jóval nagyobb nehézgépjárműket irányító „truck”-osok.

Mindkét csoport tagjai egyformán leszarják a többi közlekedőt, sodornak veszélyes helyzetekbe, illetve blokkolják indokolatlanul a forgalmat: ha neki épp sürgős (muhaha) kiszállítanivalója van, akkor a többi közlekedő azt szerinte simán kivárhatja.

De akár ha épp ebédidőtájt megéhezik a szentem, akkor az úton KÖZÉPEN leállva, majd beszaladva valamelyik helyi kifőzdébe ebédért, szintúgy nem számít senki és semmi, csak, hogy tele legyen a pókhas.

Amennyiben épp haladnak, akkor kétféle sebességet ismernek: amikor megelőzhetetlen helyen haladnak előtted, akkor csakis maximum 20 km/h-val tudnak közlekedni, az úton feltartóztatva mindenkit maguk mögött.

VISZONT, ha épp két sávosra szélesedne épp az út, akkor két opcióval tudnak elkápráztatni: az addig 20-as tempót hirtelen fel tudja váltani egy erős 60-70 km/h-s tépetés, hiszen ilyenkor, ha kell megtalálják valahogy a gázpedált.

A nagyobb paraszt a két sávon is középen közlekedik ezekkel a monstrumokkal, hogy ne előzze le őket senki se…láttam olyan Audit, aminek az egész oldalát végighorpasztotta a teherautó hátsó kereke teljes magasságban…

A buszsofőr

A buszok szoktak keresztbe úgy megállni a megállóban, hogy csak a busz elejét kormányozzák oda az út szélére a megállóhoz, de a hátulja a másik sávban a forgalomban marad, még úgy is, hogy lenne elég hely a normális beállásra.

Gondolom elsősorban így akarják megkönnyíteni a visszasorolásukat a forgalomba, de figyelembe véve a szűk utcákat sokszor kilométeres dugókat hoznak így össze mindenki legnagyobb örömére.

A motoros

Őket is két csoportra lehet osztani: a hétközbeni, napi használatban motorral közlekedőkre, illetve a hétvégi csapatósakra. Előbbiek is igen rugalmasan kezelik a közlekedési szabályokat, de máshogyan, mint az utóbbiak.

Pár éve, amikor már kezdett elviselhetetlen lenni a forgalom, akkor kitalálták nagy okosan a politikusok, hogy akkor úgy próbálják meg csökkenteni drasztikus lépések nélkül, hogy motorra és robogóra bagóért vesztegetik a kötelező biztosítást illetve útdíjat.

Eredmény: lett ugyan egy halom motoros az utakon, de nem feltétlenül jött vele a rutin vagy biztonságos vezetési készség szükségszerűen. A könnyebben mozgatható jellegből adódóan a közlekedési táblák, kötelező haladási irányok csak a többieknek számítanak jelzésnek, rájuk ezek nem vonatkoznak.

Szeretnek a sűrű forgalomban is az autók között cikázni, sokszor csak tényleg a szerencsén múlik, hogy nincs több baleset (van azért így is bőven, de a veszélyes helyzetekhez képest igazán elenyésző).

A másik csoport gyorsulási versenyzésre használja azokat az újonnan épített utakat, ahol azért a simább aszfalt miatt erre lehetősége van.

Azzal inkább nem is foglalkoznék, hogy másokat hogyan sodornak veszélybe ezáltal, de önmagukra sincsenek tekintettel (úgy érzik, hogy nekik ez megy és simán legyőzik a többieket).

Amit elfelejtenek, hogy az újonnan épített utakon, amelyeket előszeretettel használnak versenyzésre DIREKT alakítottak ki olyan íveket és kanyarokat, valamint indokolatlan helyeken is körforgalmakat, ami lassítani hivatott a közlekedőket: 70 km/h felett egyszerűen érzed, hogy majd kirepülsz vagy nekivágódsz a szalagkorlátnak a kanyarban. Átlag minimum egy motoros meghal jobb időben hétvégente emiatt.

A végletek

Tehát mint sok más helyen, itt is érezhetően polarizálódnak a vezetők.

Egyik véglet a vak és félénk jellemzően idősebb sofőr, aki max. 20-25 km/h-val caplat végig feltartva maga mögött mindenkit a sorban (leelőzni szinte esélytelen, mert a szembejövő sávban a forgalom szinte folyamatos, mint egy egybefüggő kocsisor).

A másik véglet a sebességmámoros izmozó, aki nem ám valami állati nagy verdával szorítja le az embert az útról: leginkább kisméretű (olcsó) japán autókkal és huszonéves csotrogányokkal szokták balesetveszélyes helyzetekbe manőverezni az embert, hogy 10 méterrel előrébb jussanak.

A nagy és drága autók tulajdonosai óvják-féltik kedvencüket, ők, ha a közelükbe kerülnél, inkább lelassítanak, félreállnak, nehogy valami baja legyen az autójuknak – persze köztük is akadnak kivételek, akik erősítik a szabályt. 🙂

Eddig nagyjából szerencsésen megúsztam minden nagyobb gond nélkül, egyetlen egyszer jött belém várakozás közben hátulról fékezés nélkül egy hetven év feletti öregasszony a bontószökevény járgányával (kétszer is egymás után, mert a lábát az ütközés után se vette le a pedálról).

Nagyon nem akarta megérteni, hogy miért nem az én hibám az, ha miközben én állok, mert a forgalom is áll előttem, akkor csak úgy belém jön, mert ő menne tovább. 😊

Egy sávban megy, mégis felborul, mi az?

Jellemzőek a kisebb-nagyobb koccanások és sokszor látom, hogy mekkora patáliát csapnak a legkisebb karcolásból is: hevesen gesztikulálva, óbégatva körülállják, bizonygatják a saját igazukat, elkezdenek telefonálni égbe-világba és természetesen a világért odébb nem állnának, hogy ne tartsák fel a forgalmat legalább, ha már annyira ügyesek voltak, hogy összehoztak egy kisebb koccanást. Nem igazán értem, hogy mit várnak: azonnali ítéletet a rendőrtől, hogy melyikőjük volt a hibás? 😊

Tömegközlekedés

A buszokat pár éve lecserélték, a korábbi tal-linja buszok helyett mindenütt fehérre és zöldre festett kínai King Long buszok járnak. Nem nagyon bírják a strapát, főleg hegymenetben szoktak nagyon erőlködni.

A légkondijuk télen-nyáron 18 fokra van állítva, nem sokszor volt szerencsém hozzájuk, de a plafonról minden alkalommal a nyakamba csöpögött a kicsapódott víz.

A buszokat le kell inteni a megállókból, azonban ha a buszvezető úgy ítéli meg, hogy már tele van (nem feltétlenül igaz ez mindig), akkor egész egyszerűen nem áll meg.

Sokan panaszkodtak emiatt már, de az állami busztársaság kb. egy semmitmondó sablon választ ír ilyenkor a panaszosoknak és ennyiben marad részükről a dolog.

A buszok eleve elég ritkán járnak (jobb esetben mondjuk félóránként, de jellemzőbb az óránkénti vagy ennél is ritkább indulás), a menetrendjük pedig konkrétan dísznek van.

A végállomásról még csak-csak nagyjából pontosan indulnak el, de útközben már úgy elhúznak vagy lemaradnak, hogy ha nem lenne az app, amin keresztül elvileg lehet követni, hol jár a buszod, állhatnál a megállóban, amíg le nem barnulsz. 🙂

Több ismerősöm is mondta, hogy eddig szidta a BKV-t, de a máltai tapasztalatok után nem szól otthon inkább egy rossz szót sem a szolgáltatásra. 🙂

Taxi és autóbérlés

Ha már tömegközlekedés, akkor a taxikról említés szintjén: a fehér színű hivatalos taxiról szinte csak rosszat hallani, a hiénák orbitális lehúzásokkal próbálják a turistákat bevinni a málnásba, €10-15 távolságú útért €80-100-t is elkérve a gyanútlan utastól… Ezeket ha csak lehetőség van rá, kerüljük el.

Pár éve jelent meg a versenytárs ecabs néven, korrektebb, újabb flottával viszik az utasokat, de azért azt tapasztaltam, hogy nincs ugyan sumákolás, de valamennyivel jobban meg is kérik az árát.

A reptérre érkezve lehetőség van még fix összegben előre kifizethető taxit is bérelni (a célállomás locality-je – illetve annak távolsága – szabja meg, hogy mennyiért visznek el addig a reptérről). Ha többen utaztok érdemes utánajárni. Magát reptéri transzfert nagyon sok fuvarozó vállal, ezekről azért ritkán hallok rosszat.

Autóbérlést a kényelmi faktor miatt tudom javasolni a turistáknak is, persze érdemes utánanézni, utánakérdezni, hogy honnan-kitől, mert pont a legnagyobbakról (pl. Goldcar) lehet elképesztő negatív visszajelzéseket olvasni illetve hallani szinte mindenkitől.

Ha sikerül autót bérelni, akkor relatíve egyszerűen és ésszerű határokon belül megközelíthetővé válik a sziget valamennyi része, így valóban be lehet járni minden olyan helyet, amit érdemes kipipálni a bakancslistáról.

Mindent egybevetve még így is összehasonlíthatatlanul gyorsabban és kényelmesebben is el lehet jutni bárhova autóval, míg ha busszal próbálna az ember például az északi részről délre lemenni, akkor csak átszállásokkal és jelentős kompromisszumokkal tudná ezt megtenni – vagy lehet, hogy épp sehogy, kihagyva egy-egy élményt.

A motor és robogóbérlést, mint elsődleges utazási módot a balesetveszélyes helyzetek miatt nem javaslom senkinek inkább.

Mit jelent mindez a leendő határátkelőknek?

Aki tervezi, hogy ideköltözik, az mindenképpen gondolja meg, hogy melyik területen fog tudni elhelyezkedni, hol fog dolgozni, mert az, hogy a sziget másik feléről járunk be dolgozni szinte kivitelezhetetlen vagy éppenséggel túl nagy stresszt okoz napi szinten az, ha akár 1 órát ingázunk a munka és az otthonunk között ilyen viszonyok között.

A legjobban azok szokták érezni magukat, akik sétatávolságban vagy legalábbis vállalható távon belül laknak a munkahelyükhöz (helyiek van, hogy el sem vállalnak bizonyos cégeknél munkát, mert nem akarnak túl sokat utazni naponta).

Mondjuk ezt én is meg tudom ennyi idő után érteni, pedig az elején még nevettem rajta, amikor arra válaszként, hogy hol is lakom és az időben milyen messze is van a munkahelyemtől elkezdték vadul forgatni a szemüket és kiakadni, hogy hogy az istenbe tudok ennyit utazni?

Ők saját elmondásuk szerint maximum 15 percet hajlandóak kocsival közlekedni egy irányba, ami már ezen felül esik, az talán a hétvégén vagy valami különleges program kapcsán (esküvő, baráti összejövetel, családi BBQ) jöhet max szóba, amúgy esélytelen…

A legtöbben a sziget mértani közepe környékén (Mosta, Birkirkara, Naxxar) illetve a Grand Harbour area-ban laknak (Gzira, Sliema, St. Julian’s) és bizony onnan maximum Bugibbáig hajlandóak egyszer-egyszer elmenni, de például az ennél északabbra található Mellieha vagy netalántán Gozó meglátogatása már ennél is ritkábban (vagy épp sosem) történik meg.

Kisszínesek, hogy árnyaljam ezt a képet

Akik nem léptek ki a városból

Főleg az idősek között vannak olyanok, akik nem hagyták el életükben a falujukat illetve városukat. Ezt én enyhén szólva is túlzásnak érzem, mivel olyan szinten összefüggenek a különböző locality-k, hogy technikailag ez szinte kivitelezhetetlen, de gondolom, inkább próbálnak nagyobbat mondani ezzel (is). 😊

Ki merre járt már?

Amikor párszor próbálkoztunk azzal szintén külföldről érkezett kollégáimmal, hogy beszéljünk arról, ki merre szokott járni vagy szimplán beszámoltunk arról, hogy mi merre jártunk a szigeten, nagyon sokszor eljutottunk arra a pontra, hogy a helyiek bevallották, hogy még sosem voltak azon a részen, nem is biztos, hogy tudják, hogy merre van…

Nem arról beszélek, hogy anno bejártam volna mind a circa 3200 magyar települést én sem, de ha azért a főbb városokról, területekről, épületekről, természeti szépségekről beszéltünk nagyjából biztosak lehettünk abban, hogy a másik is legalább egyszer első kézből tapasztalatot szerezhetett az adott helyről. Na ez itt nem dívik. 😊

Helyi kollégáim bevallása szerint egyrészt minek menjenek el egy másik máltai városkába, ha úgyis tudják, mi van ott (és tényleg, építészetileg leszámítva egy-két nagyobb vagy kiemelt épületet valóban ugyanazt találhatják itt is, mint ott), másrészt pedig úgy vannak vele, hogy ha már elutaznak valahova, akkor nem Máltán akarnak szétnézni, hanem felpattannak egy repülőre és elhúznak valami más országba nyaralni (nem csak nyáron persze).

Itt van még az a véglet is, amikor negyvenes, ötvenes vagy még idősebb emberek közlik veled, hogy jaj de kár, hogy leomlott az Azúr ablak, mert ők nem láthatták élőben…

Én jómagam egy évben minimum 3-4x elmentem megnézni (igaz, látogatókat vittem legtöbbször), de azért mégis kb. hogyan reagálnál arra, ha otthon valaki azt mondaná, hogy nem járt még életében Budapesten sem, nem látta egyik nevezetességet sem? 😊

Infrastruktúra

Aki otthon panaszkodik az útviszonyokra és kátyúkra, annak azt szoktam mondani, hogy látogasson el Máltára – a legrégebbi műemlékeik a monolitikus templomok mellett pl. Birkirkara kis zegzugos utcácskái, még a római korban leaszfaltozott és ripityára töredezett utcácskákkal. 🙂

A nagyjából 36 négyzetkilométernyi (kb. fél Budapestnyi területet) több tucat kis helyhatóságra, locality-re osztották fel, amelyek sokszor egymásba érnek.

A legtöbbjük egymáshoz képest nem sok különbséget hordoz, a szokásos épületek, régebbi családi házak és az azok helyén felhúzott lakótömbök sorakoznak a lakóövezetekben, gyakorlatilag minden négyzetcentiméternyi helyet beépítve, belakva.

A közös területekre azonban – hacsak nem alakult szerencsésen a település fejlesztése az évek során és gondoltak esetleg jó előre a bővítési lehetőségekre – leginkább az jellemző, hogy ahogy esik, úgy puffan alapon lett kialakítva.

Olykor annyira szűk helyeken is meg kellett oldani a közlekedést, hogy gyakorlatilag elfogy maga az út, a járda. Főleg a locality központi helyein vannak ilyen utcák, amiket még abszolúte nem erre az autóforgalomra terveztek, kisajátítani pedig nem mindenhol volt meg a kellő forrás és akarat.

Egy pár példa:

Mellieha központi utcája

A kép csal, ez nem egyirányú utca, mindkét irányból jön a forgalom és ha egy méretesebb teherautó vagy busz jön szembe, akkor bizony addig kell visszatolatgatni, amíg lehet.

Annyi merszük nincs, hogy felszámolják a parkolóhelyeket, hogy normálisan elférjenek mondjuk.

Szabványos utak? Az mi?

Egy-két kivételt leszámítva ne nagyon keressünk egységes, szabványos utakat, tereket, járdákat. Ez utóbbiakat jobb esetben időnként egy aszfaltra festett csíkkal jelzik, hogy meddig illene maximum az autóknak elfoglalni a közös utat.

Vagy akár ugyanazon útszakaszon belül is többször változhat pár méteren belül, hogy melyik oldalon biztonságosabb a közlekedés gyalog.

Kerékpárkultúra…

Legújabban igyekeznek kerékpársávot is lecsippantani az útfelületből. Figyelembe véve, hogy max. pár száz méternyi, egymáshoz nem kapcsolódó, nem egybefüggő hálózatról beszélünk nehezen alakul ki kerékpáros kultúra.

Napi használatban kis túlzással élve sohasem láttam bringázni az utakon helyieket (azt a lakóhelyük körül csalinkázó pár tinédzsert illetve a hétvégi full bringás felszerelést viselő sportolót kivéve).

Ez, figyelembe véve, hogy őrült meleg van nyáron, illetve elképesztően veszélyes szituációkba kerülhet az ember, plusz sokkal kényelmesebb kocsival vagy robogóval elmenni bárhova, érthető.

2018-ban végre indítottak egy kölcsönözhető bringarendszert, nem láttam rajta még embereket mozogni. 😊

Kocsibeállók

A háztulajdonosok is sokszor mindenféle előírás vagy szabályzat híján maguk oldották meg a kocsibeállók kérdését, némi maradék betont ráöntve a járdára, járdaszegélyre, hogy az autóik parkolását megoldják. Az, hogy bárki közben orra esik a gondatlansága miatt, az már sehol nem számít.

Nevetgéltem magamban a Budapest belvárosában negyvenakárhány centisre leszűkített járdaszakaszon – itt találnának egzotikusabb megoldásokat is a delikvensek.

–  Ez csak látszólag két sáv, igazából másfél. Igen, az ott egy ház bejárata, direktben az autóútra nyílik. 😊

Ez egy olyan szakasz, ahol szintén a telekhatárok miatt gyakorlatilag két helyen is úgy leszűkül az út, hogy max centizve lehet elférni egymás mellett – vagy leginkább sehogy. Ugyanez a másik oldalról – ide még a Google streetview autója se mert befordulni pedig igen nagy forgalmú útnak számít a környéken

Úthibák

Úthibák kijavítását se várhatjuk el. Amíg a nagyobb főutakat központilag tervezik illetve tartják karban, időnként EU-s kohéziós pénzekkel megtámogatva (de nem lenyúlva!), központi költségvetésből finanszírozva, addig az ezekhez kapcsolódó valamennyi utat, legyen az kisebb vagy legalább olyan fontos kaliberű útról szó, már a helyi hatóságnak kellene karban tartania, amire nem minden esetben van meg a forrás.

Ezért lehet, hogy a tükörsimára felújított főbb útról lekanyarodva szinte vidéki földút komfortját érezzük azonnal a lábunk, illetve járművünk kerekei alatt.

Az a fajta úthálózat, ami máshol ilyen fejlettség mellett már magától értetődő, Máltán a szűkös helyi adottságok miatt nem igazán létezik. Elkerülő utak akadnak ugyan, de csak 1-2 helyen és jellemzően rövidebb szakaszokon – ott is folyton bedugulva a bődületes mennyiségű forgalomtól.

Ezek miatt a közlekedés napi szinten egy igen idegőrlő, türelem és összpontosításigényes elfoglaltság, ami rengeteg bosszúságot okozhat.

Aki tudja, az a lakása környékén próbál munkát találni, mert nem tudsz ilyen közlekedési viszonyok mellett naponta akár 2-3 órát is utazással tölteni a sziget déli részéről az északira (vagy fordítva) ingázva.

Ezért népszerűek a vendéglátósok körében a központi kerületek Sliema (szlí-má), St Julians (szent dzsúliensz) vagy Paceville (nem pészvill, hanem pácsevill) környéke, illetve itt van arányaiban a legtöbb külföldi is, aki vagy dolgozik vagy tanul (egyetemen, vagy épp nyelvet).

Az infrastruktúrához tartozik, hogy a víz és csatornahálózat ugyan nagyjából ki van építve, de azzal nem tud megbirkózni, amikor évente kb. minimum tucatszor leszakad az ég. Ilyenkor visszafele folyik minden és vannak olyan központi völgyben lévő területek, amelyeket teljesen eláraszt a hirtelen jött áradat.

Nagyobb esők után ne nagyon akarjunk közvetlenül városok menti partszakaszokon fürdeni, amit azért ki is szoktak egy-két helyen táblázni (az már más kérdés, hogy ha nem úgy megy végig az ember a parton, hogy keresi a figyelmeztető táblákat, akkor simán csobbanhat úgy is (követve a többi figyelmetlen turistát), hogy közben ki van táblázva, hogy nagyon nem ajánlott most a fürdőzés. :)”

Folyt.köv.

Üvöltöző pesszimisták: bevezetés Máltához

Share.

About Author

Leave A Reply