A pályakezdő kutatók külföldre mennének

0

Érdekes eredményeket hozott a Magyar Tudományos Akadémia az év első felében végzett felmérése. Ebben a 45 évnél fiatalabb kutatókat kérdezték a közérzetükről, kilátásaikról és arról is, Magyarországon vagy külföldön tervezik folytatni pályafutásukat.

Az eredmény ugyan nem reprezentatív, de a kutatás készítői szerint így is olyan sokan válaszoltak (1760 kutató), hogy abból megalapozott következtetéseket lehet levonni a felmérést végzők szerint – írta az mta.hu.

A leginkább bizonytalannak a pályakezdő (azaz 35 év alatti) kutatók látják a jövőjüket – mondta Toldi Gergely, a Semmelweis Egyetem tanársegéde.

ITT A HATÁRÁTKELŐ KLUB! ÉRDEKEL A KÜLFÖLDI ÉLET? GYERE BESZÉLGETNI!

„Szomorú eredménye a kérdőívnek, hogy a pályakezdő, 35 év alatti kutatók látják a legbizonytalanabbnak a jövőjüket, és ők tervezik legkomolyabban a pálya elhagyását, illetve a kivándorlást. A pályakezdő kutatók támogatására, mentorálására tehát kiemelten figyelni kellene” – jegyezte meg.

„A többi tudományterülettel összehasonlítva az orvosi terület kutatói tartották a legvalószínűbbnek, hogy öt éven belül külföldre költöznek. Ebben szerepük lehet az egészségügyben, a klinikai munka során tapasztalt viszonyoknak is, bár erre a kérdőívben külön nem kérdeztünk rá” – tette hozzá Toldi Gergely.

Hamarosan részletesebben is foglalkozunk a felméréssel a Határátkelőn.

Miért megy el egy fiatal kutató?

(Fotó: pixabay.com/PublicDomainPictures)

Share.

About Author

Leave A Reply