A máltai incidens

0

Egy magyar lány, egy londoni egyetemi tanár és egy kellemes sziget – vajon mi minden sülhet ki mindebből? Kiderül Marton Péter eheti történetéből.

Marton Péter: Beginning of a beautiful (novella)

Előbb: „Elosztjuk a számlát négyfelé?” – kicsivel később pedig: „Október végén hamar sötétedik, menjünk taxival, mindjárt megkérem a pincért, hogy hívjon egyet!”,

így a hollandok,

Csengének, aki direkt csak előételt és csapvizet rendelt, országjáró taxizásban pedig nemigen gondolkodott, persze nem akaródzott;

nagy nehezen sikerült kivennie néhány szabadnapot call centeres munkahelyén (ehhez gyakorlatilag nyilvánvalóvá kellett tennie, hogy kész lelépni bármikor – blöffölt, de szerencsére a cégnél mostanra megtanították ügyesen hazudni: a klienseknek soha nem mondhatta meg, ha nem az ő térfelükön volt a hiba),

minden megtakarítását mégsem akarta felélni egy konferencia kedvéért, ahová elsősorban a nosztalgia hajtotta, a dac, hogy több év kutatómunkája után akár az árral szemben is, de a szakterülete közelében maradjon,

viszont ehhez publikációk és kapcsolatok kellettek – utóbbiak érdekében néhanapján még egy menőbb étterembe is be kellett mennie a szakmabeliekkel együtt;

szerencsére a londoni egyetemi tanár, Richard nem akart feltétlenül a két holland nővel tartani, meg is mondta rögtön, hogy inkább átbuszozna a szigeten (Málta szigetén), úgy is eljutnak a Dingli-szikláktól Marsaxlokkba, sőt úgy még többet látnak, és nem baj, ha későn érnek vissza, ő már felkészült a másnapi előadására,

Csenge gyorsan a támogatásáról biztosította, a hollandok pedig ugyanilyen határozottsággal rámondták, hogy sebaj, akkor inkább különválnak – a döntés megszületett, és Csenge most már azt latolgatta, jól jár-e, ha kettesben marad Richarddal: a férfi jegygyűrűt visel, ez jó jel, de mégiscsak itt vannak egy idegen országban, bír-e majd magával,

aztán elkapta a lelkesedés – végtére is Csecsenföldön sem járt rosszul annak idején, amikor az ösztöneire hallgatott, mi gond lehet akkor Máltán, egy kolléga társaságában (de jó is úgy gondolni rá, mint kollégára!);

a buszmegállónál újabb kellemes meglepetés érte: Richarddal könnyen témára találtak, a férfi egyből a hollandok költekezését hozta szóba,

„Fogalmuk sincs a magyarországi fizetésekről, el sem hinnék, ha tudnák, mennyiért dolgozol”, mondta a férfi, és amikor a buszra felszálltak, ragaszkodott hozzá, hogy ő fizesse a jegyet mindkettejüknek, az út alatt pedig elmesélte, hogy volt néhány magyar diákja, tisztában van a magyar életszínvonallal,

innen indult a beszélgetésük, és annyira belemerültek, hogy a repülőtérnél elrontották az átszállást – a Marsaskalába tartó buszra ültek fel a marsaxlokki járat helyett,

Richardnál viszont volt térkép, meglepően részletes (Csengének imponált is, hogy ilyen felkészült), és magabiztosan jelentette ki, hogy a Szent Tamás-öbölből, ahol leszállnak, gyalog egy óra alatt eljuthatnak Marsaxlokkba, csak át kell vágniuk néhány félszigeten;

Csengében nem maradt szemernyi kétely sem – benne van, vágta rá, és a tökéletes U alakú öböl partja mentén boldogan indult kirándulásra Richard oldalán,

a túloldalon felhágtak egy domb tetejére, ahonnét V alakban végződő szirtre nyílt kilátás, a szirt széléről pedig a függőleges sziklafalra és alattuk a mészkövet kitartóan és minden bizonnyal hatásosan ostromló hullámokra,

idilli volt, a mészkő múlandósága kiváltotta enyhe borzongással együtt különösen, és csak lassan jutott el a tudatáig, hogy valami zavarja – „Tűzijátékoznak talán?”, kérdezte Richardtól, aki furán fintorgó arccal tekintett vissza rá,

„Szerintem lövések”, felelte, aztán vállat vont, és intett, hogy menjenek tovább;

elkanyarodtak a tengertől, és idővel az előző napi eső miatt felázott szakaszhoz értek, a pocsolyák elborították a kőből rakott embermagas kerítések szegélyezte földes utat,

szerencsére a kőtéglák között nem volt kötőanyag, és a résekben meg lehetett kapaszkodni, a falba csimpaszkodva, lábukkal a fal tövénél tapodva oldalvást közlekedni, hogy ne legyenek nagyon sárosak;

„Ezek a fakó színek, meg a magas kerítések közé szorított út, mint valami fedetlen alagút – és még ezek a lövések is… akár Afganisztánban is lehetnénk”, jegyezte meg Richard;

ha ezt Csenge nem találta volna elég nyugtalanítónak, az út másik oldalán a fal tetején jókora patkány bukkant fel, megnézte őket magának, azután öblös dörrenés hallatszott, és az állat pépes húscsomóként bukott alá;

„Hajtsd le a fejed, és gyere utánam, a sárral ne törődj!”, szólt hátra Richard, és már haladt is előre gyors, egyenletes iramban, a sárban gázolva, és közben hangosan – érezhető szándékossággal hangosan – hozzáfűzte: „Csak amatőr madárvadászok, már ha az ilyeneket, akik lőnek az embert kivéve minden élőre, vadásznak lehet nevezni egyáltalán – most van a szezonjuk, inkább nem akarok a tűzvonalukba kerülni”;

Csenge engedelmeskedett, és szedte a lábát, ekkor azonban a mellettük lévő kerítésen túl dördült el egy fegyver, amire mindketten megmerevedtek, néhány másodperccel később pedig hallották, hogy valami záporozik az égből, és a közelükben ér földet – mint az esőcseppek, úgy veri a talajt, csak éppen ez valami nehezebb,

„A visszahulló sörétek”, zárta rövidre Csenge tűnődését a férfi, és újra mozgásba lendültek, tíz perccel később pedig már lakott domboldalban, látszólag biztonságosabb részen jártak,

Csenge fel is lélegzett volna, ám akkor újabb lövés következett, ezúttal a közvetlen közelükből, mintha a füle mellett sütötték volna el a puskát, panaszosan sajdult belé a dobhártyája, és elsikoltotta magát, nagyon-nagyon hangosan, velőtrázón, mert elege volt már ebből a vesszőfutásból;

formában lehetett, mert Richard néhány másodpercig döbbenten hallgatott, majd elnevette magát: „Hát, ez a lesipuskás nálad is jobban megijedt, a kis műanyag kerti székéből puffogtatott, mielőtt ideértünk, de a sikoltásod hallatán bemenekült azok közé a fák közé, ott, ni”, mutatott a közeli feltúrt földsávon és egy alacsony kőkerítésen túl húzódó liget irányában…

…Csenge a későbbi évek során aztán mindig számíthatott Richard segítségére, pedig innentől összességében kevesebb szót váltottak egymással, mint az incidens előtt – amikor pedig beszéltek egymással, szinte kizárólag szakmáztak, lett is ebből konferenciázás, vendégelőadás és fejezet egy Richard szerkesztette tanulmánykötetben,

az átélt élmények hatására a férfi igazi angol barátságot kötött vele, mely Jorge Luis Borges találó szavai szerint abban áll, hogy „először is kirekesztik a bizalmasságot, majd csakhamar eltekintenek a társalgástól is”;

Csenge és Richard esetében ez a szakmázást és a „máltai incidens” szórványos, referencia jellegű felemlegetését leszámítva éppen így történt – THE END (the beginning).

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

„Csak mert hazajött, itt sem várja más, mint vér, veríték és könnyek”

Share.

About Author

Leave A Reply