A kormány nekimegy a külföldre küldöttek egyenlő bérezésének

1

A magyar kormány az Európai Unió Bíróságán megtámadta az uniós kiküldetési irányelv módosítását, mert az új szabályok “aránytalanul korlátozzák a szolgáltatásnyújtás szabadságát”.

A kiküldött munkavállalókról szóló vita az egyik legrégebbi az EU-ban, az eredeti irányelvet még 1996-ban fogadták el, a Bizottság pedig 2012-ben nyújtotta be az újabb javaslatát.

Ez a téma nagyon megosztja a keleti és nyugati tagállamokat, a nyugatiak ugyanis úgy érzik, amolyan szociális dömpingnek számít, hogy kelet-európai munkavállalók a nyugati béreknél olcsóbban végeznek el bizonyos munkákat.

KÜLFÖLDI MUNKÁK EGY HELYEN

A téma tipikus példája a kamionsofőröké, akik gyakorlatilag nyugaton dolgoznak, amikor fuvaroznak, de Kelet-Európából kapnak fizetést, ezért a nyugati cégeknek sokkal jobban megéri keleti dolgozókat foglalkoztatni.

Ezt orvosolná az, ha a keleti tagállamokba bejegyzett, de nyugaton dolgozó munkavállalóknak nyugati bért kellene fizetnie a munkahelyeknek.

A magyar kormány azt sérelmezi, hogy az Európai Bizottság annak ellenére fenntartotta a javaslatát, hogy tizenegy tagállam nemzeti parlamentjének tizennégy kamarája – közte a magyar Országgyűlés – az úgynevezett sárga lapos eljárás megindításával kifogásolta a javaslatot.

Kamionostörténet kommunizmustól Kanadáig

(Fotó: pixabay.com/Sauerlaender)

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. Teljesen felesleges! Ha bevezetik akkor is kijátsszák a vállalkozok! Majd papíron kifizetik a borítékba még nem kerül bele!

Leave A Reply