A honvágynak nem szabad bedőlni

0

A határátkelők közül sokan a leginkább a honvágytól tartanak. Persze érdemes figyelembe venni, hogy az emberre rátör majd az érzés (elvégre a kultúrsokk egyik fázisa), ám azt is érdemes tudni, hogy az érzés egy idő után elmúlik, sokaknak pedig éppen a hazalátogatások segítenek… Négy történet.

Eleinte rettegtünk a honvágytól

„Két éve költöztünk Budapestről Hollandiába. Eleinte rettegtünk a honvágytól, mert már sokfelől hallottuk, hogy előbb-utóbb ránk törhet. A lakásunkat megtartottuk, hogy bármikor vissza tudjunk menni.

Beterveztük a hazautazást 3 hónappal a kiköltözést követve, egy hetet szántunk rá. Az első 2-3 napban jó volt összefutni barátokkal, ismerősökkel, aztán kezdett elmúlni a varázsa.

Szennyezett levegő, koszos utcák, autók mindenhol, frusztrált emberek. Alig vártam, hogy vége legyen. A szülővárosomba el sem mentünk. Nem hiányzott a hangulata, ahogy az emberekből dől a panasz és a keserűség, vagy a rágódás az apró-cseprő problémák felett.

A Balatont továbbra is szeretem, megyek, ha tudok. Ott van egy összeszokott társaság, ami egy üde színfolt a magyar valóságban.

Budapesten egyébként nem volt rossz dolgunk, nem voltak anyagi problémáink. Szuper helyen laktunk. A kiköltözés után 1-1,5 évig szinte minden nap eszembe jutott a környék, ahol laktunk, a hazaérkezés a hegyre.

Ez okozott némi honvágyat, de már tudtam, hogy ennek nem szabad bedőlni. Kellenek a látogatások néha. Azok után mindig belátom, hogy jó döntés volt eljönni.

Nem tudom miért, de én abszolút nem tudom ezt a magyarság dolgot átérezni. Magyarországra születtem, de ezt nem én választottam. Nem panaszkodom, de eljöttünk máshova, ami hozzánk jobban passzol.

Azt nézem, hogy a környezetem mit ad, hogy be tudok illeszkedni, kevesebb a stressz, boldogabbak az emberek körülöttünk.” (Endre)

Nekem a magyarság semmit sem jelent

„Nekem a magyarság semmit sem jelent. Pedig egy csomót gondolkoztam rajta, tényleg. Én Magyarországot szegény, koszos, málladozó helynek látom sok ízléstelenséggel.

Amikor külföldön vagyok, nem nagyon gondolok rá, de amikor leszáll itthon a gép, könnybe lábad a szemem. Aztán megcsap a bűz – értsd: a légszennyezettség.” (Judit)

Kicsit minden magyar idegen

„Pont kint ültem egy hotel teraszán, amikor olvastam a cikket. Éppen azon filóztam, hogy egy éve nem voltam Magyarországon, most is csak az anyukám temetése miatt.

Milyen érzés?

Fura, kicsit minden magyar idegen, az idegenek pedig mintha közelebb állnának hozzám. Néha gondolkoznom kell azon, hogy egy bizonyos dolgot biztosan így mondanak-e magyarul, amíg az angolon nem is gondolkodom.

Nagyon furcsa… a legfurább az, hogy ugyan magyarul szólal meg a pincér, de mégis idegen. Olyan mintha erőltetné, hogy magyarul beszeljen, pedig hát nem.

Hozzá kell tennem, hogy otthon magyarul beszélünk, szóval ez még érdekesebbé teszi a dolgot.

Budapest szép, sokkal szebb minden évben. Az emberek hajszoltak és furán egyszerűen öltöznek. Nálunk tegnap még 14 fok volt, itt meg mindenki rövidben nyomja. Én meg itt baktatok az öltönyben, haha…” (Sándor)

Tanulni kell együtt élni a honvággyal

„Sok éven át tanultam az elindulásokat, az indulás melletti döntés felvállalását, azt a semmivel össze nem hasonlítható érzést, amikor az ember búcsúzik és továbblép, azt az utolsó pillanatot ott a kapuban, az ajtóban, az állomáson, a repülőtéren, az autó mellett, még egy ölelés, még egy utolsó mondat, még egy csók, még egy hátrapillantás, még egy integetés, és az a különös, mindenféle színekből és hangulatokból gyúrt érzés, ami ilyenkor áthatja az embert, a szívében, vagy inkább gyomortájon.

Tanulni kellett együtt élni vele, tanulni kellett elengedni a kezet, a helyet, a pillanatot, a megszokottat, az ismertet, hogy beengedjem az újat, az ismeretlent, a következő tapasztalattal érkező lehetőséget.

Sokszor vágytam haza. A magyarban vágyakozunk az otthon iránt, a németben megjelenik a Weh, a fájdalom.

Amikor tanítványok, külföldre költözők, új életet kezdők kérdezik, hogyan készüljenek a rájuk váró új tapasztalatra, mindig elmondom, legyenek tudatában annak, hogy ezeken az érzéseken, nehézségeken át kell majd égniük, kinél rövidebb, kinél hosszabb ideig tart, van, akinél rendszeresen visszatér, és van, aki olyannyira elviselhetetlennek érzi, hogy visszajön.

Van, hogy a Heimweh egyenesen egy másik arcát mutatja, ami talán az angolhoz áll közelebb: homesickness.

Ebben a kifejezésben már egy egészen más jelentésárnyalat is megjelenik, a betegség, a sickness minősége. Sokakkal találkoztam, akiknél a honvágy valóban lelki betegséget okozott, belebetegedtek az otthontalanságba, szeretteik távollétébe, hiányába, a maró magányba, amely nem tudott építő és gyümölcsöző egyedüllétté lenni, és így új kapcsolódásokhoz vezetni.” (Ferenc, aki a blogján írt róla)

A honvágy tíz jele

Share.

About Author

Leave A Reply