A hipertérben

0

A határátkelők többsége természetesen neten tartja a kapcsolatot az otthoniakkal, vagy éppen játszik egymással különböző országokban. Ennek néha egészen érdekes következményei lehetnek. Mint például Marton Péter eheti írásában.

Marton Péter: A hipertérben (novella)

„Az Anikó visszajött értem, és összeszedett, basszus, hallod, alig voltam magamnál, teljesen össze voltam zuhanva, ott ültem a kerthelyiségben, rohadtul kényelmetlen volt, azokon az összecsukható székeken ülni még normális körülmények között is az, minden asztaltársaság jól egymásra van tolva, ahányszor átpasszírozta magát valaki mögöttem, el akartam hányni magam,

úgyhogy még jó, hogy Anikó visszajött, és így eltökélte, hogy hazavisz magukhoz minden áron,

szerencsére nem egyedül kellett neki, a biztonságival együtt felnyaláboltak, beraktak vagy -fektettek a Suzu hátsó ülésére, aztán legközelebb arra emlékszem, hogy valahol Kőbánya felé kértem egy zacskót, hogy belehányhassak, és még részegen is éreztem, hogy mennyire borzalmas szaga van… de hallod, bóóóórzalmas…

és az Anikó még ezzel együtt is csak nevetgélt, miközben vezetett, hogy hehe, hát akkor jól van, majd nálunk kihevered, én meg ennyire hálás kevésszer voltam életemben,

ágyba kerültem valahogy, az Anikó ágyba segített, és csak hajnalban ébredtem fel, arra, hogy irtózatosan pisálnom kell, és robotpilótán elindultam megkeresni a mosdót, mert lefekvés előtt nem sikerült eljutnom oda, vagy legalábbis nem emlékszem rá, hogy sikerült volna, tudom is én,

a lényeg az, hogy rögtön jól nekimentem valaminek, robaj, égszakadás, földindulás, eszembe is jutott, hogy talán vissza kellene fordulnom az Anikót megkérdezni, hová igyekszem, ő meg félálomban útba igazított, hogy végig kell mennem egy hosszú közlekedőfolyosón;

elindultam, de végig paráztam, hogy majd megint jól belerohanok valamibe, összetörik, biztos valami sokadik generációs családi porcelán lesz, leég a pofámról a bőr, közben meg nehezemre esik még egyenesen menni is, nemhogy vakon tájékozódni,

botorkálok előre, szuperlassan megyek, érted, mintha aknamezőn járnék, és akkor egyszer csak ezt hallom bal kéz felől, hogy „Vigyázz, mögötted van!”, de ez nem az Anikó hangja, hanem férfihang, úgyhogy csak nézek ki a fejemből, mint a drámai prérikutya,

nézek a töksötétben, de csak valami derengést érzékelek abból az irányból, és akkor meg azt mondja az a hang, hogy „Mindjárt tarkón fognak lőni!”,

hát, én konkrétan azt hittem, hogy ott, helyben összecsinálom magam… de aztán kiderült, hogy csak az Anikó bátyja nyomta a Counter-Strike-ot hálózaton a haverjaival, az egyik Hannoverben, a másik Bristolban, ezeknek nem számít, annyira benne vannak, hogy egész éjjel játszanak, rendszeresen…

na, mi jövünk, várjál, tartsad, remélem, nem fagy le közben… jó napot kívánok, egy korsó sört kérek, a csapoltból!”

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

Miért beszélnek angolul egymással a belgák?

Share.

About Author

Leave A Reply