A hazatérés sokkja

0

Elmenni sem könnyű, de visszatérni sokkal nehezebb lehet. Még akkor is, ha az ember soha nem gondolta úgy, hogy véglegesen megy el, mindig számolt azzal, hogy egy napon majd visszatér, amikor mindez tényleg megtörténik, az egy komoly sokk. A hazatérés sokkja.

A poszt ötlete egy másik cikkről jutott az eszembe, melyben egy 7 éve Londonban élő magyar fiatalember beszél arról, hogy azt fontolgatja, visszaköltözik Magyarországra.

„Rájöttem, hogy kurvára nem érdekel Anglia. Tök jó ott legénykedni, de megismerkedtem a barátőmmel, aki magyar, és úgy döntöttem, hogy Magyarországon mégis jobb lakni” – mondta Csaba.

„Rengeteg mindent tanultam, sok új pozíciót kaptam azóta is, és megtanultam elkérni a szolgáltatásom árát” – tette hozzá a hét évet Londonban töltő, ott cégek informatikai részlegeinek újratervezésével foglalkozó fiatalember, aki most Magyarországon alapítana céget.

„A dolgok, amik otthon elnyomtak, külföldön nincsenek”

„Furcsák voltak az emberek”

Köztetek is van olyan, aki meglépte a hazaköltözést (a kommentjeit olvasgatva nem is feltétlenül érzi a legjobb döntésnek), és a minap az egyik poszt szerzője is arról írt, miként tért haza, hogy aztán amint tehette, vissza is térjen Franciaországba.

Ő akkor így írt: „Természetesen élveztük az elején az otthonlétet, hiszen rég nem voltunk már. Újra találkoztunk a családdal, barátokkal. Jó érzés volt otthon lenni, de mégis idegen. Furcsák voltak az emberek, sokan bezárkóztak, szomorúak és rohanósak voltak.

A nyár gyorsan telt. Nagyon jó volt, hogy elvihettem a lányokat azokra a helyekre, ahol én is felnőttem, ahol én is játszottam mikor gyerek voltam. Aztán azt vettem észre, hogy otthon is eléggé egyedül vagyok.

Valahogy a barátok és a család sem keresett minket nagyon, mint az én vártam volna. Tudjátok, minden csoda 3 napig tart. Jól van megjöttetek, de most már hagyjatok békén. Kb. ez az érzés volt bennem.”

Majdnem tönkretettük az életünk

„Amikor hazatértem, idegen lettem”

Mindez csak azért érdekes, mert a minap belefutottam egy írásba az Irish Times oldalán, ami pontosan erről szólt, és érdekesnek találtam, mennyire ugyanúgy (szinte ugyanazokat a kifejezéseket használva) írt a szerző arról, amiről Vicky is. Úgyhogy gondoltam, a téma megér egy posztot.

Az ír Anne Sheeran ugyanis így fogalmaz: „amikor elmentem, nem éreztem magam kivándorlónak, amikor hazatértem, akkor viszont idegen lettem. Mert végleg hazatérni kemény dolog, ez nem titok, viszont így is sokkoló”.

Pedig Anne „csak” két és fél évet töltött távol Írországtól, ahonnan 2012-ben, lediplomázása után költözött el, amikor munkát kapott Kaliforniában, ahonnan Mexikóba, majd Franciaországba vetette sorsa.

Pár hónapnyi vietnami és kambodzsai hátizsákos kalandozás után úgy érezte, ideje hazatérni Írországba és elkezdeni az „igazi, felnőtt életet”. Mivel diploma után egyből elment, tulajdonképpen nem tudta, mit várjon.

„A karácsonyi és más alkalmakkor megejtett hazalátogatások mindig programokkal zsúfoltan, baráti és családi látogatásokkal, nappali teázásokkal és éjszakai borozásokkal teltek. Soha nem jutott elég idő mindenre. Mindig könnyekkel a szememben búcsúztam, számolva az újabb visszatérésig hátralévő napokat” – írta.

„Az élet könnyű, kicsit talán unalmas is”

Hazatérve sem a munkával, sem a lakással nem volt gondja, előbbit már a vietnami kalandozás előtt sikerült elintézni, utóbbinál pedig barátokkal költözött össze Dublinban. Heteken belül volt saját otthona és autója.

A probléma nem is ezzel volt, hanem valami egészen mással: „Írország ismerős. A mindennapi élet könnyű. Beszállok az autóba, és tudom, merre megyek. Ha ismeretlenekkel találkozom, tudom, hogyan kell udvariasan elcseverészni időjárásról, politikáról, a macskakaja áráról. Ismerem a közlekedési táblákat, a bizalmaskodásokat, az íratlan szabályokat”.

„Amikor bemegyek a boltba, tudom, mit vegyek és azt is, hogyan kell elkészíteni. Nem pánikolok, amikor csöng a telefon, mert tudom, megértem majd, amit a vonal másik végén lévő ember mond. Az élet könnyű, kicsit talán unalmas is” – tette hozzá Anne.

„Nem kell különösebb erőfeszítéseket tennem, hogy barátokat találjak, mert megvannak még a suliból. Nem kell sietve felfedeznem a város minden szegletét, mert úgyis jön a következő nap. Az élet a megelégedettség, a monotónia, a családiasság és a rutin zsúfolt kakofóniája lett” – fogalmazott.

Míg Mexikóban minden nap kihívás volt a számára (az irodában azon imádkozott, hogy senki ne szóljon hozzá, mert attól félt, nem értené meg őket és idiótának néznék), amikor a volán mögé ült, az maga volt a életveszély, nem csak azért, mert pocsékul vezet, hanem azért, mert mindenki más is pocsékul vezet, és az utcán olyan ételeket evett, amiről még csak soha nem is hallott.

Külföldön tehát maximális fordulatszámon élt (legalábbis én ezt a következtetést vontam le a szavaiból), mindennek kockázata volt, nem tudta, mi történik majd vele, az érzelmek is felfokozottabbak voltak.

Idegenek egy szobában

Amikor több mint egy éve hazatért, először nagyon élvezte a családiasságot, a sétákat az ismerős utcákon, hogy minden szót ért az utcán, minden viccet a rádióban.

Majd besokallt. Tényleg ez lesz az életem a következő 50 évben? Minden nap ugyanaz? Ugyanazok a beszélgetések? Hol a kihívás? A kaland? Mi ez a monotónia? Ezeket a kérdéseket tette fel magának, miközben azon tűnődött, mi lett volna vele, ha el sem megy, és hogy már nem ugyanaz az ember, aki otthagyta Írországot.

„Múlt hétvégén elmentem egy buliba, ami tele volt a hozzám hasonlóan hazaköltözött határátkelőkkel. Csak a házigazdát és mexikói menyasszonyát ismertem a társaságból, de valahogyan rögtön megtaláltam a kapcsolatot mindenkivel. Mindannyian ugyanazt éreztük, hogy nem tudjuk, hova is tartozunk” – emlékezett vissza, hozzátéve, hogy talán éppen ez bennünk a közös: megszoktuk, hogy mi vagyunk az idegenek egy szobában, akik könnyen barátkoznak.

(Mindehhez a magam részéről csak annyit tennék hozzá: egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek a pörgés a fontos, lehet, hogy valaki éppen azért költözne haza, hogy a megszokott, ismerős környezetben lehessen, állandó készenlét nélkül.)

Radikálisan megváltozva

Ez persze csak egy történet, ám a szakember szerint is érdemes figyelni arra, hogy míg elmenni is nehéz, a hazatérés sokkal nehezebb lehet. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a legtöbben úgy gondolják, egyszerűen csak folytatják majd a korábban abbahagyott életüket. De nem így van.

„Az, hogy az ember megtapasztalja, milyen egy új helyen élni, radikálisan megváltoztatja azt, ahogyan a dolgokat látja. Megváltoztatja azt, amiben hisz, amit érez, ahogyan gondolkodik dolgokról, és ahogyan bizonyos helyzetekben viselkedik” – írta a migrációval foglalkozó ír episzkopális tanács igazgatóságának tagja, a téma jó ismerője, Alan Hilliard.

„Nehéz lehet a család azon részének is, melyhez visszatérnek, ami az évek során szintén változott. A testvérek talán az oldalvonal mellett állva nézik, micsoda felhajtás övezi a hazaköltözőket, és meglesz a maguk véleménye, gondolata, érzése az eseményekkel kapcsolatban” – tette hozzá.

Nincs kész recept

A hazatérést tehát nagyon előrelátóan kell véghezvinni, hiszen az öröm mellett a szorongás érzése is megjelenik. Ezek mindegyike része a migráció érzelmi oldalának, amit Alan Hilliard összefoglaló néven „migrációs gyásznak” hív.

A helyzet ugyanis az, hogy az ember észre sem veszi magán, milyen sokat változott, egészen addig, amíg vissza nem tér. Akkor viszont hirtelen nagyon sok mindent másképp lát, érez, hall, és már önmagában ez az élmény is meglehetősen ijesztő lehet.

Sokan érzik magukat idegennek egy olyan helyen, amit régebben teljesen az otthonuknak éreztek, ami nyugtalanító és sokkoló érzés. Ráadásul erre az átmenetre nincs is kész recept, ezért van az, hogy a hazaköltözéssel foglalkozó oldalak, tanácsadók leginkább a legkisebb közös nevezőre, az információ átadására szorítkoznak, kizárva az érzelmeket, amiket egyszerűen nem értenek.

Tanácsot sem az ír szakember, sem én nem tudok adni (talán majd ti a kommentekben), hacsak azt nem, hogy aki a hazaköltözést fontolgatja, az ne várja azt, hogy a dolgok ugyanolyanok lesznek, mint amikor elköltözött. Ellenkező esetben a csalódás és a fájdalom várja majd.

(Fotó: pixabay.com/tpsdave)

Share.

About Author

Leave A Reply