A futballista, a szaúdi herceg és az ajánlat

0

Kalandos élete és pályafutása volt Eamonn O’Keefe-nek, aki újságkihordóból jutott el a Wembley-ig, és közben megjárta a mennyet és a poklot is.

1976 egy forró nyári estéje, Cannes, Grand Hotel. Egy gazdag és egy szegény ember áll a liftben. A gazdag Abdullah bin Nasser herceg, Szaúd-Arábia alapítójának unokája, a volt rijádi kormányzó fia, elképesztő vagyon birtokosa. A szegény Eamonn O’Keefe, egy manchesteri futballista, egy nyomdász fia, egy oldhami ház birtokosa.

A két férfi egy kaszinóból távozott. Abdullah veszített, ahogy általában, de ez nem számít, ha szaúdi herceg az ember. O’Keefe nem szerencsejátékozik, mégis rámosolygott a szerencse. Két évvel korábban a Plymouth tartalékjátékosa volt az angol harmadik ligában, a rezsire valót kereste meg. Most pedig első osztályon utazik, ötcsillagos szállodákban lakik és Európát járja a világ egyik leggazdagabb családjával.

A liftben Abdullah Eamonn felé fordult. „El kell mondanom valamit. Rájöttem, hogy szeretlek” – és rátette a vállára a kezét. A brit férfi idegesen válaszolt: „mármint úgy, mint testvért?” Abdullah erre nemmel válaszolt.

Ekkor kezdődtek a gondok.

Az álmok és a keserű kiábrándulás

A most 65 éves O’Keefe Észak-Manchesterben, Blackley-ben nőtt fel egy három hálószobás önkormányzati házban, összesen öt testvérével. Apja irányította a St. Clare Catholic focicsapatát, anyja mosta és vasalta a mezeket, míg Eamonn foltozta és tisztogatta a labdákat.

Házuktól harminc méterre állt egy park, ahol sötétedésig focizott. Jó kis játékos volt, ki is választotta a Manchester United ifjúsági csapata, ám egy meccsen eltörte a lábát. Az álmai, hogy az Old Traffordon futballozzon egyszer, szertefoszlottak. Abbahagyta az iskolát és újságkihordóként kezdett dolgozni. Ahogy a lába jobban lett, egy félprofi csapathoz, a Stalybridge Celtichez írt alá. Edzője George Smith volt, aki nemzetközi karrierbe kezdett, dolgozott Izlandon, majd a szaúdi Al-Hilalhoz hívták.

Eamonn is távozott, ám ekkor még a Plymouth csapatához írt alá. Azonban nem alakultak jól a dolgai, a fizetése alig fedezte a lakbért, és kevesebb, mint egy szezon után hazatért. Ekkor pedig levelet kapott, a postai bélyegzőn arab szöveg állt.

A levelet George Smith küldte, aki egy hónapos próbajátékra hívta a szaúdi csapatához. Ő lehetett volna az Al-Hilal első európai futballistája. Két gyermeke volt, és úgy gondolta, a barátságosabb időjárás mellett az is csábító, hogy gyorsan vissza tudja fizetni a hitelét.

Furcsa, új világ

Kairón és Dzsiddán keresztül utazott Rijádba. Mert Dzsiddába érkezve érezte, hogy új világba került. Egy szaúdi illetékes elvette a Sunday Expressét, és kivágta belőle a nőket ábrázoló képeket, csak a fejüket meghagyva.

Egy hatalmas Buickban várt rá az edzője, az ötcsillagos hotelben pedig bármit ehetett, amit csak megkívánt, miközben otthon a fish and chips csemegének számított. 22 éves volt ekkor, és úgy érezhette, egy másik univerzumba került. A szaúdi gazdaság éppen szárnyalt az olajnak köszönhetően, és a gazdagok csak még gazdagabbá váltak.

Eamonn először az Al-Hilal edzésén találkozott a herceggel, aki a csapat elnöke volt. Egy autóval állt meg a pálya mellett, és gyakorlatilag ő mondta ki, hogy a próbajáték sikeres-e, vagyis szerződést kap-e a brit játékos. A labdák folyamatosan érkeztek be közére, Eamonn pedig mindig a legmagasabbra emelkedett és rendre befejelte azokat a hálóba.

Edzője annyira elégedett volt a teljesítménnyel, hogy szerinte bármekkora fizetést kérhet. A tárgyalás valóban nem tartott sokáig: Abdullah azt mondta, írja le igényeit. A pénz mellett autó, ház, repülőjegyek Angliába és magániskola a két gyermeknek. Angliában 40 fontot keresett hetente, és 15-öt a focival, az Al-Hilalnál 140-et kapott – ez mostani viszonylatban 1100 fontnak felel meg. Nem voltak adók, számlák. semmiért sem kellett aggódni.

Ahogy aláírta a szerződést, visszarepült Manchesterbe, hogy összepakoljon és a családjával együtt Szaúd-Arábiába költözzön. Először egy hotelben laknak, és semmiért sem kellett fizetniük. Felesége bankban kapott jól fizető állást, és csapata csak kétszer edzett egy héten, így Eamonn a medence mellett töltötte ideje nagy részét, gyerekeire vigyázott és a futballról beszélgetett edzőjével.

A barátai irányították az országot

Abdullah a kezdetektől kedvelte. Vett neki egy kocsit, egy ezüstszínű Pontiac Venturát, és gyakran áthívta teázni. Sokszor néztek együtt meccseket és Abdullah testvéreivel beszélgettek. Furcsa látvány lehetet a szőke angol a szaúdi királyi családban, de Eamonn élvezte a helyzetet. Fiatal volt és magabiztos, és úgy találta, vendéglátói kedvesek és nem a fellegekben járnak. Olyan volt, mint Manchesterben, csak ezúttal a barátai irányították az országot.

A pályán is jól mentek a dolgok, a csapat bejutott a Király Kupa elődöntőjébe. Ahogy a szezon véget ért, Eamonn hazautozott. Abdullah elkérte az otthoni telefonszámát, mert azt tervezte, hogy Angliába utazik maga is. Így is történt, felhívta Eamonn szülei házát, ahol a család megszállt. Két nappal később Londonban találkoztak, ahol Eamonn ismét lenyűgözte, hogy a pénzzel mennyi mindent el lehet érni. A herceg folytatta európai kirándulását Cannes-ba, Párizsba és Rómába, amelyre a futballistát is meghívta.

A herceg és Eamonn már barátokká váltak. „Jól kijöttünk, folyton nevettünk. Szerintem unatkozott a többiek társaságában” – emlékezett vissza.

Párizsban rábízott valamit a herceg, egy aktatáskára kellett figyelnie. Mint kiderült, pénzzel volt tele, amiről Eamonn nem is tudott. „Ott hagytam az ülésen, amíg kávét kértem a reptéren. Mi lett volna, ha elhagyom?”

“Szörnyen megfagyott a levegő”

Két nappal később Cannes-ba utaztak, ahol az említett eset a liftben lezajlott. A herceg egyértelművé tette érzéseit, ahogy Eamonn is, jelezte, hogy nem meleg. Nem kapcsolatot keresett, csak futballozni akart. „Talán 15 másodpercig tartott, amíg az ajtó kinyílt, de örökkévalóságnak tűnt. Szörnyen megfagyott a levegő.”

Nagy túrája ekkor véget ért. A hangulat megváltozott, és a terv is. Három nap helyett csak egyet töltöttek Rómában, és Kairóba sem ugrottak el vásárolgatni, hanem egyből Rijádba utaztak.

Eamonn kínosan érezte magát, de nem aggódott. A liftben a herceg azt mondta neki, hogy a kapcsolatuk visszatér játékos és elnök közötti viszonyra és hitt is neki. Visszatérve azonban minden megváltozott. A homoszexualitás illegálisnak számított – számít ma is – az országban.

Eamonn nem akarta felfedni a herceg titkát, de mi van, ha Abdullah nyomást helyez rá? Aggódni kezdett, klausztrofóbiássá vált, talán paranoiássá is. Edzőjéhez fordult, hogy biztosítékot keressen, de nem kapott. George Smith megmondta neki, hogy nem fogják ennyiben hagyni.

A most 84 éves edző is felidézte a történteket. Úgy emlékszik, hogy a herceg és Eamonn túl sok időt töltöttek együtt, és ez aggodalommal töltötte el. Amikor elmondta neki a cannes-i esetet, még jobban inkább megijedt, és azt tanácsolta neki, hogy a saját biztonsága érdekében hagyja el az országot. Az edző szerint Eamonn veszélyben volt, akár baleset is történhetett volna vele.

A veszélyes titok

Eamonn tudott egy titkot az ország egyik leghatalmasabb emberéről, és ez veszélybe sodorta. Az edzőnél aludt, berezelt, és nem hagyhatta, hogy családja visszatérjen Rijádba. Azonban volt egy jókora gond. Ahhoz, hogy elhagyhassa az országot, kilépő vízumra volt szüksége, amit a főnökével kellett aláíratni. A főnöke pedig a herceg volt. Úgy érezte, egy arany kalitkában ragadt.

Másnap reggel úgy döntött, hazudni fog. Azt fogja mondani Abdullahnak, hogy az apja beteg és haza kell utaznia. El is ment a rezidenciájára, elmondta a történetet, és várta a reakciót. A herceg meghallgatta, de nem döntött, csak azt mondta, majd másnap megbeszélik. A várakozással töltött éjszaka hosszú volt, a világjárás és az ötcsillagos hotelek távoli emléknek tűntek már.

Másnap aztán a klubnál találkoztak. A herceg bezárta irodája ajtaját és megmondta, hogy senki se zavarja. „A Franciaországban történtek miatt van ez? Nem hiszem, hogy vissza fogsz jönni.” Végül megegyeztek: Eamonn hazatérhet, de csak egy hétre, és ezt írásba is foglalták.

A futballista nem tudta elolvasni az arab írásjeleket. Csak azt tudta, ha aláírja, akkor az megpecsételi az életét – így nem írta alá. De nem is téphette szét, mert akkor a herceg sosem engedi el. Így gyorsan blöffölt. „Azt akarod, hogy aláírjam? Nekem bíznom kell az arab szövegben, de nem bízol meg bennem? Rendben, nem gond.” Megragadta a tollat, és úgy tett, mintha épp alá akarná írni. Az utolsó pillanatban azonban a herceg közbelépett, széttépte a papírt és kidobta. Intézték is Eamonn számára a repjegyet.

Másnap már a repülőtérre ment a férfi. Csak egy hétre való ruhát vitt magával, így a herceg nem foghatott gyanút. Ezzel együtt Eamonn továbbra is aggódott.

A szabadulás

Ahogy leszállt Londonban, örömében kezdte ütögetni az előtte lévő ülést. Azonban nem minden oldódott meg: ahhoz hogy Angliában futballozhasson, regisztrálnia kellett a szövetségnél, amihez pedig kellett egy kilépő engedély Szaúd-Arábiából.

Kiderült, hogy akkor engedik meg ezt neki, ha kifizet 9 ezer szaúdi riált (akkor 1200, mostani értéken 8 ezer font), plusz fizet 1500-at a lakása légkondicionálójának javítására, 300 fontnyi kölcsönt törleszt a hercegnek és lemond egy havi fizetéséről, amivel még tartoztak neki. Az első és a negyedik pontot elfogadta volna, a többit azonban a herceg bosszújának gondolta. A légkondi nem romlott el és sosem kért kölcsön a hercegtől.

Hamarosan kapott egy táviratot a szaúdi futball új vezetőjétől, Jimmy Hilltől. Hamarosan leszerveztek egy találkozót Eammon és az Al-Hilal egy képviselője között Angliában. „Mit gondoltál, mi történik, ha maradsz?” – kérdezte Eamonntól. „Ha a családodról van szó, nem akarsz kockáztatni” – szólt a válasz.

A heves megbeszélés után végül megegyeztek, a szaúdiak elengedték Eamonnt, szabadon játszhatott Angliában.

Pokolból a mennybe

A férfi visszatérése után megtört. Nem jutott hozzá a korábbi keresetéhez, mert szaúdi pénznemben volt, el kellett adni a házát Oldhamben. Újra a Manchester Evening Newsnál kezdett dolgozni, és egy félprofi klubban, a Mossley-ban focizott. A napfény és a medencék után a szeles, esős Northern Premier League visszalépésnek tűnhetett, de Eamonn élvezte.

1979-ben kupagyőzelem és bajnoki cím után az Everton szerződtette, 25 ezer fontért. Negyvenszer játszott az angol élvonalban, majd a Wiganhez került. Az ír válogatottban is bemutatkozott, öt meccsen szerepelt, többek között a Wembley-ben is. Legutóbb akkor járt ott, amikor néző volt az 1968-as BEK-döntőn, most pedig az emberek azért fizettek, hogy őt lássák. Ezért sem volt keserűen a szaúdi időkre.

„Ha az az eset nem történik meg a liftben, ott maradtam volna, sosem játszhattam volna az Evertonban vagy az ír válogatottban” – mondta a BBC-nek.

Abdullah 1981-ig volt az Al-Hilal elnöke, és folytatta a költekezést: Eamonn után Rivellino, a brazil világbajnok igazolt a csapathoz.

A szaúdi kormány nem közölte, hogy a herceg él-e még, de a csapat weboldala szerint valószínűleg halott. Egy újságíró szerint 2007-ben, egy másik szerint egy évvel korábban halt meg. Három felesége és hét gyereke volt.

A világ legbiztonságosabb nagyvárosai

Share.

About Author

Leave A Reply