A félrelépés titkai

0

Meglepőnek tűnhet, de szakértők állítják: mindössze két típusa van a félrelépéseknek. Az egyik a nőkre, a másik a férfiakra jellemzőbb.

Aki már átélte, hogy megcsalták, tudja, hogy ritka pocsék érzés. Oda a bizalom, feje tetejére áll a világ, minden gyanússá válik, és legtöbbször fel is bomlik a menthetetlen kapcsolat.

Azt gondolnánk, a félrelépések egyénenként és a körülményektől függően eltérnek, de egy szexterapeuta azt állítja, mindössze két fajtája van a megcsalásnak.

Tammy Nelson az Ashley Madison nevű, a félrelépni vágyó házas embereknek készült randioldal kapcsolati szakértője, tehát mondhatni, mindent tud a házasságtörések hátteréről.

A konzervnyitó

Úgy véli, az egyik típus az úgynevezett konzervnyitó, ami a nőkre jellemző inkább. Ebben az esetben valaki azért csalja meg társát, hogy így vessen véget a kapcsolatnak, ahelyett, hogy közvetlenül felvállalná a kellemetlen beszélgetést a szakításról és az ezzel járó konfliktust.

„Ezzel üzennek. Tudják, ha rajtakapják őket, azzal gyorsan véget ér a kapcsolat” – erősítette meg egy randitanácsadó, James Preece az Independentnek. A félrelépéssel tehát időt takarítanak meg, hiszen gyorsabban le lehet zárni a kapcsolatot: a megcsalt fél büszkesége oda, megbocsátani jóval nehezebb.

Kielégítetlen vágyak

A másik típus, ami a férfiak körében gyakoribb, sokkal inkább az ösztönökről szól. Azért történik, hogy valahogy betöltsenek egy űrt az életükben, amire a házasság már nem képes.

Vagyis úgy érzik, valami hiányzik, szexuálisan vagy érzelmileg, és ezt félrelépéssel próbálják pótolni, ahelyett, hogy felvállalnák a helyzetet, és megbeszélnék partnerükkel, hogy mit éreznek, mire vágynak.

Ebben az esetben a félrelépő fél nem akarja feltétlenül befejezni a kapcsolatát, csak a kielégítetlen vágyait szeretné csillapítani a házasságon kívül.

Mi a leggyakoribb ok?

Mindezt erősíti az Ashley Madison által végzett felmérés eredménye is, amely szerint a leggyakoribb ok, amiért a randioldalra regisztrálnak az, hogy már kialudt a szikra a kapcsolatban.

Persze a férfiak hiúsága is befolyásoló tényező. Egyszerűen fiatalabbnak és kívánatosabbnak érzik magukat, ha elkezdenek velük flörtölni, ha még felkeltik valaki érdeklődését, és sok esetben ez is félrelépéshez vezethet.

Ez akkor gyakoribb, ha a párnak már van egy gyereke – a férj úgy érzi, ő háttérbe szorul. Ha ilyenkor egy nő kikezd vele, az jót tesz az egójának, ám a házasságnak már kevésbé.

Csipkés bugyi, neon haj: női fotók másként

(Fotó: pixabay.com/panajiotis)

Share.

About Author

Leave A Reply