A csodálatos Chile

0

Akik a kezdetektől követik a Határátkelő blogot, azok talán még emlékeznek rá, hogy az induláskor hatalmas Chile-mánia söpört végig az olvasók és kommentelők között, elsősorban Ponce Áginak köszönhetően, aki olyan szenvedéllyel és szeretettel írt második otthonáról, hogy többen voltak, akik azonnal indulni akartak. Nos, most vele készített interjút a Latin-Amerika Társaság oldala, ebből idézünk pár érdekesebb részletet.

“Arica egy város az Atacama sivatag szívében, a Csendes óceán partján, Chile tizenötödik megyéjének megyeszékhelye, körülbelül 180.000 lakossal. Talán másnak, aki nem ismeri, csak egy poros sivatagi kisváros, de annak, aki ismeri ennél sokkal több.

Ez az egykoron Peruhoz tartozó város szó szerint a népek olvasztótégelye. Bolívia és Peru közelsége miatt itt összevegyül a kecsua és ajmara kultúra az európaival. Találunk itt nagy számban peruiakat, bolíviaiakat, fehéreket és ezek mindenféle elegyét. Ennek megfelelően a gasztronómia is három ország ízeit ötvözi. (…)

A klíma pedig egyedülállónak számít még Chilén belül is. Aricát az örök tavasz városának nevezik és nem véletlenül. Egész évben 30 fok körüli a hőmérséklet nappal. Télen csökken csak le 22-24 fokig, de ez a „tél” csak körülbelül június közepétől augusztus közepéig tart.

Szó szerint egyetlen árva szót sem tudtam spanyolul és mikor a férjem lelépett, akkor is csak pár szót ismertem (vele és az egész családjával magyarul beszéltem). Ennek következtében mikor egyedül maradtam itt, gyakorlatilag egyáltalán nem ismertem a nyelvet. Az eltelt hét év alatt természetesen már megtanultam, bár nem volt egyszerű menet 40 éves fejjel egy új nyelvet elsajátítani. (…)

Az első év végére jutottam odáig, hogy a folyamatos blabla, aminek a helyiek beszéde tűnt, kezdett mondatokká és szavakká különülni, és két év volt az, amikor már bárhol elboldogultam egyedül. (…)

Sok oka volt annak, hogy végül a maradás mellett döntöttem. Már azalatt a rövid idő alatt is, hála az exem elképesztően kedves családjának, rengeteg helyre eljutottam Chilében. (…) Amikor elgondolkodtam azon, hogy hazamegyek Magyarországra (ahol már leéltem 40 évet), és hagyjam mindezt a csodát itt, akkor jött a döntés, hogy nem…, nem megyek haza…, akármennyire nehéz is lesz, itt maradok. (…)

Az első év volt a legkeményebb

Még kenyeret sem tudtam kérni a boltban. Az élet legapróbb tennivalói is (például a számlabefizetés), a lehetetlen küldetés kategóriájába tartoztak. Mindezeken a nehézségeken elsősorban az ex-családom segített át. Ők segítettek a vízumügyintézésben, lakáskeresésben.

Rajtuk kívül pedig a hihetetlenül kedves helyiek. Ha valakit megkérdeztem, hogy hogyan juthatok el valahova, hamar felmérte, hogy nekem aztán hiába magyaráz, mert nem értek semmit, egyszerűen megszakította az útját, elkísért ahova menni akartam, és ha az például egy bank vagy egy számlabefizető hely volt, rábízott egy helyire, hogy segítsen nekem. Olyan elképesztő volt az emberek kedvessége és segítőkészsége, hogy ez menten levett a lábamról.

Ennek ellenére nem javaslom senkinek, hogy ezt utánam csinálja. Nekem itt volt egy egész család, aki a segítségemre volt az első időkben: egyedül és nyelvtudás nélkül senki ne jöjjön ide, mert pokoli nehéz dolga lesz. Angolul a helyiek még az alapszavakat sem ismerik. Itt vagy tudsz spanyolul, vagy nem tudsz túlélni. (…)

Ismeretlen a politikai csatározás

Chile olyan messze van mindentől, hogy itt maximum az országon belüli problémákkal foglalkoznak az emberek. Itt nincs menekültkérdés, bár bevándorlási probléma itt is létezik, hisz fél Dél-Amerika Chilébe akar bevándorolni.

De sem az ország, sem a média nem zeng politikai csatározásoktól, még a választások idején sem. Választások előtt egy nappal (függetlenül attól, hogy mekkora a párt) mindenki kap három percet a programjának a bemutatására, és ennyi.

Ha itt nemzeti ünnep van, akkor az tényleg az ünnepről szól, nincsenek pártrendezvények, az egész ország városonként egyetlen helyszínen ünnepel. Ez például tetszik!

Egy kis időutazás

Különbség még, hogy itt nálunk északon szieszta van. Kettőkor megáll az élet. Ehhez eleinte nehéz volt hozzászokni, és sokszor indultam el hiába például délután négykor ügyeket intézni. Ennek a következménye, hogy az emberek itt később fekszenek. Este tízkor még simán gyerekzsivajtól hangos a játszótér.

Szintén különbség, hogy itt Aricában elképesztően jó közbiztonság. Olyan érzés mintha visszarepültem volna az időben, mert a szülők, simán elküldik boltba a 6-7 éves gyerekeiket vásárolni egyedül. (…)

Mivel csak magyarul és oroszul beszéltem mikor ideérkeztem, esélyem sem volt munkát találni. Itt nincs az, mint például Angliában, hogy majd mosogatok, amíg megtanulom a nyelvet, mivel Chile tömve van szegényebb országokból érkező bevándorlókkal (peruiakkal, bolíviaiakkal, paraguayiakkal), akik fillérekért elvállalnak bármilyen munkát, és velem ellentétben: perfekt spanyolok. (…)

Magyarország a hazám és mindig is az marad. Chile a második otthonom. (…)

Hat évig sajnos nem volt módom hazalátogatni (nem olcsó mulatság sajnos). Amikor tavaly év végén végre sikerült egy hónapra hazamennem, akkor vegyes élmény volt. Először is meg akartam lepni a családomat, és úgy időzítettem, hogy a karácsonyt otthon töltsem. Miután hat évet éltem egy olyan helyen, ahol egész évben nyár van, kicsit durva volt hozzáedződni a mínusz húszhoz!”

Vajon visszatérne-e Magyarországra? Nos, ez is kiderül és még sok minden más is, ha elolvassátok az eredeti interjút ide kattintva.

Share.

About Author

Leave A Reply