A csodák helye

0

Talán emlékeztek még Zsuzsira, ki már két posztot is írt ide. Ő az, tíz évet áldozott az életéből a jogi pálya elérésére és a karrierkezdetre, ám egy idő után megunta a „fiatal értelmiségihez méltatlan” fizetés mellett a napi robotot is. Fogta magát és elment dolgozni egy hajóra. (itt olvashatjátok el a posztot), majd Montenegróban töltött el pár hónapot (erről itt a beszámoló). A mai posztból kiderül, hogy még a konkrét ígéretek ellenére is érdemes fenntartásokkal élni egy-egy munkaajánlat esetén (ez persze nem csak a hajós melóra igaz), és visszanézünk még Montenegróba is.

„A hajós munka kezdetén egyértelművé tették, hogy itt bizony rugalmasságra lesz szükség. Emellett persze egyéb szuperképességeket is ki kellett fejlesztenem, néha kevesebb sikerrel.

 

Nem vicceltek. Az eddigi 2-2 hónapos szabadságaim után most eleve 3 hónapra küldtek haza, majd 3 nappal az indulás előtt értesítettek, hogy az indulás legyen inkább 20 nappal később.

Eddigre a montenegrói albérletből kiköltöztünk, én pedig Magyarországra jöttem, mert innen szólt a repjegyem. Újratervezés, hol, miből lakni, stb. Majd a +18. napon – miután több e-mailben kértem, hogy küldjenek repjegyet – értesítettek, hogy elérhető repjegy hiányában ismét nem mehetek.

Ekkor már új dátumról sem volt szó. Teltek a napok, végül ismét plusz 3 hét lett. Most van repjegy is. Igaz, Budapest – Isztambul – Houston, de a semminél sokkal jobb. Mire megjelenik a poszt, már úton leszünk Montego Bay felé. Vagy nem. Mert itt az a biztos, ami már megtörtént.

Budapest montenegrói szemmel

Így viszont, hogy nem Montenegróból esek be a hajóra, volt másfél hónapom ülepíteni a balkáni élményeket, illetve megmutathattam Budapestet egy montenegróinak.

Végre én voltam otthon, én értettem mindent, nagyon vártam már ezt. Emellett a negatív tapasztalatok is megszépültek a hazajövetelem óta, úgyhogy most csak remek dolgokat fogok írni.

A montenegrói például annyira komolyan veszi a lustaságával kapcsolatos viccelést, hogy kevéske séta után a Széll Kálmán téren a mozgólépcsőt meglátván így kiált fel: Finally, Montenegrin stairs!!

A gulyás és főleg a lángos nagyon ízlik, csak néha sóhajtozik, hogy szép-szép, de itt nincs elég hegy. A magyar domborzati viszonyok miatti sopánkodást csak akkor függeszti fel, amikor rádöbben, hogy éppen a Duna alatt megyünk át a metróval. Hoppá! No, de nagyon szép hely ez, csak elférne még pár hegy….

Az egyetlen szakáll és szoknya nélkül

Tavaly a szezon kellős közepén a tengerparton jártam, idén februártól májusig távol a tengertől, így az ország teljesen más arcát is megismerhettem.

Mindenképpen szerettem volna megnézni Ostrogot, a hegyfalba épített ortodox templomot. Mindenkinek ajánlom, Nikšićből elérhető vonattal és busszal is, de az apátság a megállóktól elég messze van, így a legjobb megoldás autó híján a taxi. Márciusban nem özönlik el a kíváncsi külföldiek, én voltam az egyetlen, akinek nem volt se szoknyája, se szakálla.

A legendák szerint mindenféle csodák történtek itt, betegek meggyógyultak, a bomba nem robbant fel, stb. Nem vagyok hívő, pláne nem ortodox, de maradandó élmény volt az épület, az elszigeteltség érzése, a hely hangulata.

A januárban ünnepelt karácsony miatt egyébként ismételt ajándékra apelláltam, de az kevésbé szokás, cserébe egyáltalán nincs locsolkodás. A tojásfestést viszont nem lehet megúszni, csak nem hétfőn történik, hanem pénteken.

Kotor, a sziklára ugró kiskecske

Nekem az eddigiek közül a kedvenc helyem mindenképpen Kotor és környéke. A Rorschach-teszt mintájára gondolkoztam azon, mire emlékeztet az öböl fjordszerű, cifra alakja, eddig a sziklára ugró kiskecskére jutottam.

Emiatt – bár a távolság nem jelentős – autóval elég hosszú az út Herceg noviból Kotorba. Tivatnál a komp nagyon sűrűn jár, a tavalyi 3.5 eurós ár helyett idén 4.5€ a jegy a túloldalra.

A Tivatban épült jachtkikötő-szállodakomplexum, a Porto Montenegro mindenképpen megéri ezt az összeget. Tudtommal a komp helyett hidat nem terveznek több okból sem, például túl mély a víz és nem illene a környezetbe sem. Így viszont figyelni kell, mikor megy az utolsó komp.

A tengeralattjárók szerelmesei találhatnak Tivatban egy hajózástörténeti múzeumot és egy bejárható jugoszláv tengeralattjárót is. Ez mondjuk nekünk annyiban volt élmény, hogy láttunk a miénknél is kisebb kabint. Ráadásul fele annyi kabinja van, mint a dolgozók száma, és amíg az egyik dolgozott, a másik aludt.

Kotor óvárosa gyönyörű. Itt kikötött tavaly még a hajós cég egyik legújabb óceánjárója is, mielőtt elhagyta Európát. Sok cikk jelent meg arról, hogy Dubrovnikhoz hasonlóan hamarosan korlátozhatják a turisták számát a zsúfoltság miatt, illetve a sok szálloda és egyéb modern épület veszélyezteti a város UNESCO listán évtizedek óta elfoglalt helyét.

Ottjártunkkor éppen az óváros kövezetét újították fel, a köveket gondosan beszámozták, hogy eredeti helyükre kerüljenek vissza. Nehéz eldönteni, hogy Kotorban van több macska, vagy Nikšićben taxi, de látogatható a macskamúzeum, és temérdek cicás szuvenírrel gazdagodhatnak a mačkabarátok.

Innen érhető el egy hosszú, szerpentines úton a Lovćen és a tetején a Njegoš-mauzóleum. Buszokat itt felmenni nem láttam, az út motorosok kedvelt gyakorló helye. A mauzóleumnál még április végén is hógolyózhattunk.

Amikor tavaly először voltam úton Montenegróba a repülőről az érzésem támadt, hogy itt senki sem lakik és csak hegyek vannak. Ez mára sokat változott.

Lesz mire visszaemlékezni a hajón a dolgos hétköznapok és hétvégék során, és tervezgetni a következő szabadság eltöltését. Addig is irány Mexikó, Belize, Honduras, és az egyik kedvencem, Key West.”

Share.

About Author

Leave A Reply