A budapesti szekció

0

Méghozzá Londonban, mert miért éppen ott ne lenne? Ami mind OK, de mi az a jouska? Ez is kiderül Marton Péter (egyébként Budapesten játszódó) szokásos heti írásából. 

Marton Péter: A budapesti szekció (novella)

„Bocsi, láttam az SMS-edet, hogy előbb is talizhatunk, de nem tudtam jönni, mert a bébiszittyó később jött egy kicsivel, végül ezért is késtem”, vázolja az átlagos hétköznapi beszédtempó kétszeresével egy festett szőke hajú nő valakinek, akivel valószínűleg randevúznak éppen,

miközben hallgatja, Attilában gyűlik a bosszúság, és elindul benne az, amit angol kollégái újabban jouskának neveznek (Attila életében az utóbbi időben egyre több az ilyen, egy szóban lefordíthatatlan dolog – mi ez magyarul tulajdonképpen, szellemi árnyékboksz? belhőbörgés? mentálmarcangolás?): egy fejben végigjátszott, képzeletbeli beszélgetés haragjának célpontjával;

„Késett a dadus, aha…” → „Ráfognád, mi?” → „Randevú x időre megbeszélve, lehetne jönni előbb is, de nem volnál elég fontos, ha nem késnél egy kicsit…” → „Egyáltalán, miféle ember használ ilyen szót, hogy bébiszittyó?” → „Amiről leginkább az ugrik be, hogy suttyó, vagy hogy szipirtyó…” → „Jó, hogy nem mindjárt bébisintérnek hívjuk!” → „Miféle nő ír le így egy nála minden valószínűség szerint fiatalabb lányt, akinek diákként van szüksége a pénzre?” → „Naná, hogy egy MILF!” → „Megnézném, honnan van a pénze az ilyennek”,

mindez másodpercek alatt fut végig az agyán, neurális hálózataink már csak így működnek, és bevillan a gondolatmenete mellé egy sor kép is, filmekből, Kosztolányi Édes Annájától a Scarlett Johansson-féle Egy bébiszitter naplójáig, ahol osztálykonfliktus jár együtt megalázással és megaláztatással,

ráadásul mindezzel párhuzamosan ott motoszkál a fejében élete rögvalósága, Nottinghamben dolgoznak, két gyereket nevelnek a feleségével, Zsófival, bébiszitter nélkül, a hullámok rendszeresen átcsapnak a fejük felett, elég, ha az egyiküknek külön el kell utaznia egy pár napra, máris áll a bál, az utolsó este leborul a konyhapultról a következő napokra elkészített tésztás melegétel, úgy kell a még használható részt a padlón szétterült réteg tetejéből felkanalazni;

Attila már-már kiereszti a hangját – mint a kupakot lerepíteni kész pezsgősüvegben, úgy felgyülemlett benne a részeg, dühödt energia, ha utat engedne neki, azt kiáltaná, „elkényeztetett úri kurva”, de akkor egykori osztálytársa, Viki (Viktória, ő jelenleg Szentpéterváron dolgozik) közbeszól: „Én is használom”;

mivel ezt elsőre nem érti, Attila inkább hallgat, és figyel;

„Mármint mit?”, érdeklődik;

„Hát hogy bébiszittyó, mert így mondogattad az előbb, hogy bébiszittyó, bazdmeg, bébiszittyó, elmondtad vagy ötször”, jön a válasz, azzal a kiegészítő magyarázattal, hogy „Ez ártalmatlan igazából, így jobban hangzik magyarul, olyan, mint a bratyó, a tatyó vagy a motyó”;

Attila jouskájának ezzel vége szakad, ideje a többiek után menniük, határoz, ha egyszer ezért az osztálytalálkozóért jöttek Magyarországra – a londoni szekció egy héttel korábban tartotta meg, de nottinghami lévén neki olcsóbb volt az előre megvásárolt jeggyel az East Midlandsről Budapestre repülnie a legénybúcsús fapadoson, arról nem beszélve, hogy szállása itt ingyen van;

óvatosan, nehogy felboruljon benne a kényes egyensúly, lekászálódik a bevásárlóközpont bejáratánál álló carcharodontosaurus-szobor hátáról – még szerencse, hogy Viki itt van, és vigyáz rá, ahogy régen is.

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

„Mondták, hogy itt laknak magyarok”

Share.

About Author

Leave A Reply