A bombákat elhelyeztem

0

New York, besokallás, és egy bomba, elhelyezve a megfelelő helyen. Ez a kiindulópont, minden más ezután következik.

Marton Péter: Magányos farkasok (novella)

New York, 2018. március 15.

Az üres előszobában ülök, a laptopom a földön hever, elegem van nagyjából mindenből,

a bombákat elhelyeztem, mindet a megfelelő helyen, és a Prodigyt hallgatom, hogy a végső cselekvéshez megjöjjön a kedvem, bár a Tube sajnos megszakítja a klipeket reklámokkal néha, a vérnyomásom ettől is csak emelkedik följebb,

otthon a választások közelednek, politikai hirdetések mennek, én meg annyira elbizonytalanítottam az algoritmusokat, hogy sorban bemutatkozik nekem az összes párt, a gondolatolvasó mesterséges intelligencia alaposabb összezavarása végett még meg is hallgatom az üzeneteiket, úgyhogy a politikai marketingesek ezután sem fognak tudni beskatulyázni engem, vagy legalábbis most még ebbe a hitbe ringathatom magam, ez körülbelül az egyetlen, ami látszólag jól alakul az utóbbi időben;

a feleségem idő előtt hazament a két gyerekkel, úgy kellett visszakönyörögnie magát az eredeti munkakörébe részidőre, miután az egyetemi előadói ösztöndíjam még úgy sem volt elég a New York-i élethez mindannyiunknak, hogy direkt szerényebb környéken, metrómegállótól messzire kerestünk bérelhető lakást, ahol már nem is meglepő, hogy én beszélek az itt élők közül a legjobban angolul,

reggelente borzalmas bűz árad be a közeli gyorsétterem felől, hiába zárom az ablakokat,

az itt-létem szakmai sikerét megmérgezi a két hónapja tartó küzdelem, hogy az elmúlt naptári évre vonatkozó oktatói teljesítményértékelésemben az aktuális tanév első, azaz őszi szemeszterében megkezdett külföldi vendégoktatói szereplésemet figyelembe vegyék,

a szomszédunk pedig egy őrült, mióta a feleségem elment, állandóan bekopog hozzám, hogy nem tud aludni miattam, mert folyton nők járnak fel ide, akik kopognak a padlón a magas sarkú cipőjükben, az egyebekről nem is beszélve,

ehhez képest itt vagyok az üres lakásban nyomasztóan egyedül, amikor egyáltalán itt vagyok, kínomban sokszor maradok épületzárásig az egyetemi irodámban, még azt is bevállalom, hogy egyszer majd jól kirabolnak, amikor későn jövök haza, aludni pedig éppen ennek az elmebetegnek a farkaskutyájától nem tudok, ugat éjjelente,

ráadásul igazi bolhafészek, betelepíti az aprónépével az egész házat, már mindent megpróbáltam, hogy a csípő parazitákat kiirtsam, a győzelemben nem is igazán reménykedem, ha nálam elhullanak tömegével, utánpótlásuk a szomszédból akad bőven,

ezzel együtt is ideje talán nekikezdenem, feltápászkodom a hideg kövezetről, beosonok a résnyire nyitott ajtón, óvatosan, nehogy örök álmuk előtti álmukból a mindenfelé ott lapuló élősdieket véletlenül felriasszam, meggyújtom a kanócokat, és felrobbantom mind az öt rovarirtó töltetet, a használati utasításban leírtak szerint ennyi bolhabombával többszörösen lefedhetem az egész, megtisztításra váró területet.

Inkább feltesz mindent erre a lapra

(Fotó: flickr.com/Peter Zoon)

Share.

About Author

Leave A Reply