„Nem akartam megvárni, amíg múzeumba küldenek”

0

Aki több-kevesebb rendszerességgel követi a Határátkelőt, az tudja, nem véletlenül különleges ez a poszt. Egyrészt mert viszonylag kevés az interjú, másrészt mert a beszélgetést a norvég olajiparban dolgozó magyar szakemberrel, Samu Lajossal készítette Lantos Gábor újságíró, aki 100 napot kalandozott Skandináviában és már többször jelentkezett itt írásaival (itt olvashatjátok őket).

A hatvanas évek közepén Norvégia – kis túlzással – csak a térképen létezett. A skandináv ország lakói a gazdag svédek és dánok állandó lenézése közepette élték mindennapjaikat, a térség szegényeiként. A fordulatot 1969-70 hozta, amikor felfedezték az első tengeri olajmezőt. A fejlődés gyors, látványos, mai napig tartó. Mivel a készletek legalább ötven, de inkább száz esztendőre elegendőek, az egykori szegénylegény mára dúsgazdag úrrá növekedett. A norvégiai fekete aranyról, a kutatásokról, környezetvédelemről, s minden más ehhez kapcsolódó dologról Alta városában beszélgettem Samu Lajos geofizikussal, a North Energy cég munkatársával.

– Kezdjük a legkézenfekvőbb kérdéssel! A vállalat egyetlen magyar dolgozójaként mi a feladata?

– Geofizikus vagyok, a munkám lényege az olaj és a földgáz megtalálásával, feltárásával kapcsolatos tevékenység. Méréseket, elemzéseket végzünk, hogy olajat vagy gázt találjunk Norvégia partjai mentén, elsősorban a Barents-tengeren. Az előzetes kutatások, gazdasági számítások befejezésével teszünk javaslatot arra, hogy hol érdemes a fúrást megkezdeni. Hangsúlyozom, mindez a tengeren zajlik, nem pedig a szárazföldön, hiszen ott nem találnánk sem olajat, sem földgázt. A tengeri mérés, mélyfúrás igen költséges tevékenység. A fúrás, majd siker esetén a kitermelés akkor indulhat el, ha a vizsgálatok igazolták, hogy érdemes ott dolgozni, s a készletek elegendőnek bizonyulnak. Az időfaktor évtizedekben értendő.

– Említette már, hogy a kutatások a tengeren zajlanak. Az Alta környékén lévő szárazföldön nincsenek feltárható területek?

– Nincsenek. Ha visszalapozunk a történelemkönyvekben, láthatjuk, hogy Dél-Norvégiában, az Északi-tengeren fedezték fel az első víz alatti olajmezőket. Következett a Norvég-, majd a Barents-tenger. Ez utóbbinál az az érdekesség, hogy 1990-től majdnem egy teljes évtizedre leállt a tevékenység, majd az ezredforduló környékén újraindult. Alta fontos település, mert az elmúlt 5-6 évben az érdeklődés központjába került Barents-tengeren már felfedezett és a még felfedezésre váró olajmezők e városhoz vannak a legközelebb. Emellett – norvég cég lévén – az igen távoli északi régió gazdasági fejlődésének elősegítése is szempont volt.

– Milyen mélyen található a fekete arany?

– A fúrások mélysége másfél és négy és fél kilométer között változik, többnyire a háromszáz méternél mélyebb tengervíz alatt. A mi cégünk maximum nyolcszáz méteres vízmélységig merészkedik. Minél lejjebb, és minél mélyebb vizekre hatolunk, annál költségesebb a kitermelés. Nyolcszáz méternél mélyebb tengerrészekre csak az óriáscégek (Statoil, BP) hatolnak be, hiszen egy esetleges sikertelen fúrás gazdaságilag az egész vállalatot tönkreteheti. A North Energy vállalatnak nincsen saját tengeri platformja, ezekkel csak a legnagyobbak rendelkeznek. 2012-ben négy fúrásban voltunk érdekeltek. Ezek általában nem azonos időben történnek, de tavaly novemberben és decemberben kettő egyszerre zajlott.

– A tenger alól kitermelt olaj hova kerül?

– Előfordul, hogy a platformokhoz érkező tankhajók szállítják el az olajat. De többnyire a tenger fenekére épített hatalmas tartályok jelentik az állandó tárolókapacitást. Az infrastruktúra kialakításának fejlettebb szintjén – szintén a mélyben – kiépített csővezetéken keresztül is történhet az olaj elvitele, miközben a földgázra eleve a csővezetékes szállítás jellemző. Délebbre, az Északi tengeren és a Norvég-tenger déli részén már kiterjedt csővezeték-hálózat épült ki. Északon, a Barents-tengeren egyelőre csak egy rövidebb gázvezeték létesült, amely egy közeli gázmezőt köt össze az Alta városától 140 kilométerre északra elterülő Hammerfesttel, A kiaknázás során sok esetben bukkanunk olajra és földgázra is.

– Milyen messze vannak a tengerparttól a fúrótornyok?

– Ötven és két-háromszáz kilométer között kell elképzelni. Ötven kilométeren belül egyetlen torony létrehozását sem engedélyezik, hiszen az olajiparnak tekintettel kell lennie a halászat érdekeire. A lehetőségek egyre fogynak, így az újabb platformok mind távolabb kerülnek a norvég partoktól. Ezzel kapcsolatban volt egy „kis” – négy évtizedes – határvita az oroszokkal, de tavaly velük is sikerült a megállapodás. Olyannyira, hogy a jövőben a két ország szorosan együttműködik a Barents-tenger olaj- és gázkincsének kiaknázásában, egymás infrastruktúráját is közösen használva fel.

1_3.jpg

– Örök kérdés, hogy meddig elegendőek a készletek?

– Norvégiában a következő ötven-száz évben egészen biztosan. Sokatmondó adat, hogy a Barents-tengeren a lehetőségek mintegy egynegyedét használtuk fel eddig a kutatásra, kitermelésre pedig még ennél is kevesebbet. Arról nem is szólva, hogy a sarki jég folyamatos visszahúzódása miatt újabb és újabb területek nyílnak meg. Tudom, hogy ilyenkor jön az obligát kérdés, hogy mindez mennyire jó a világnak? Azonban a jég fogyása nem „jó vagy nem jó” kérdés, mert mindez tény. Ilyenkor aztán jönnek a környezetvédelmi aggályok, amelyek Norvégiában sem kerülhetőek meg. Az állam felügyelete mellett valamennyi vállalat maximálisan igyekszik odafigyelni ezekre a dolgokra, így itt nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy bármilyen környezeti katasztrófa következzen be. Az új területek kijelölését alapos környezetvédelmi hatástanulmány előzi meg. Senki nem gondolná, de egy-egy halfajta ívási helye megakadályozhatja, hogy platform épüljön ezen állatok élőhelyére, vagy annak közelébe. A norvég olajipar és halászat szinte kéz a kézben dolgozik egymással, egymás mellett. Nekünk, olajosoknak tudomásul kell vennünk, hogy a halászat ősi ágazat, mi vagyunk az újak, amely olykor beleköp a hallevesbe.

– Ön járt már tengeri fúrótornyon?

– Bármennyire is meglepő, amióta Norvégiában élek, még nem. Korábban a MOL-nál dolgoztam Budapesten, s onnan mehettem volna az INA adriai platformjaira, de ez is kimaradt az életemből. Odakint a tengeren abszolút nemzetközi csapat dolgozik, de egy-egy jó állást nagyon nehéz megszerezni. A biztonsági követelmények és előírások elképesztően szigorúak. Ha például ön most ki szeretne oda menni, el kellene végezni egy EBK-tanfolyamot (egészség, baleset, környezetvédelem), amely egy napos. Utána indulhatna csak ki a tengerre.

– Mit jelent Norvégiának az olaj megléte?

– Mindent. Az ország 1970 előtt Portugáliával volt egy szinten, a fő bevételt a halászat és a hajógyártás jelentette. A svédek és a dánok sajnálkozva beszéltek a sötétben ülő norvégokról, hiszen mind a két ország magasan előzte meg a norvégokat a gazdasági eredmények tekintetében. Amúgy ezek a derék svédek még most is szeretnének fitymálva szólni Norvégiáról, csakhogy jelen pillanatban az ide munkavállalási szándékkal érkező külföldiek közül a legtöbben Svédországból jönnek. A képzeletbeli dobogó második fokán a lengyelek állnak. Amúgy az olaj jót is tett ennek az országnak, meg rosszat is. Norvégia nem követi némely arab ország példáját, ahol számolatlanul szórják a pénzt és költenek olykor teljesen felesleges dolgokra. Mindent elmond erről, hogy az éves termelésből származó bevétel két-három százalékát (!) költik csak el, a többi pedig megy az állami Olajalapba. Tehát nem történhet meg az, hogy az olaj és a pénz is elfogy egyszerre. Ugyanakkor, mint mindennek, ennek a hihetetlen gazdagságnak is vannak árnyoldalai. Az idős és középkorú norvég emberek még tudják, milyen az, ha nélkülözniük kell, de a harminc év alatti generációnak erről már fogalma sincsen. Számukra a pénzköltésnek nincs határa, pedig esetükben sem ártana egy kis önkontroll.

– Norvégia még a helyiek szemével is nagyon drága ország. Kiindulva abból, hogy csak az olaj mekkora bevételt hoz – s akkor még az egyéb jól prosperáló dolgokról nem is beszéltem -, miért nem teszik egy kicsit olcsóbbá magukat, az életet?

– Rossz hírem van. Sem az állam, sem a hatóságok nem gondolkodnak ezen. Az adók enyhítése sem merül fel bennük. Ezek miatt a helyiek is morognak. De a visszalépés errefelé nem divat. Pedig tényleg megengedhetnének maguknak egy kis enyhítést.

– Jöjjön most már a történet személyes vonatkozású része. Samu Lajos hogyan került Norvégiába, Alta városába?

– Huszonhét évvel ezelőtt, amikor elkezdtem, az is vonzott a geofizikusi szakmában, hogy könnyen el lehet menni külföldre dolgozni. Ezek után huszonhét évet a MOL-ban töltöttem el. De azt tudtam, hogy az olajtermelésben Magyarország nagyon kicsi pont, szakmai fejlődésemet felgyorsíthatom egy olyan országban, ahol „dübörög” az olajipar. Hogy ennyi idő után országot váltsak, családunk pénzügyi helyzetének alakulása is kellett. Tisztában voltam azzal, hogy Norvégia olaj- és gázipara a világ élvonalában van. Olajexportja a hetedik, gázexportja a második helyen áll a világon. A jövő kilátásait pedig jól jellemzi, hogy a 2012-ben felfedezett új készletek tekintetében Norvégia a glóbuszon a hetedik, de ha a 2010-2012 közötti időszakot veszem alapul, akkor hatodik! Azt is tudtam, hogy nagyon messzire nem akarok költözni, így kézenfekvő volt a norvégiai célállomás. A családi tanács is számba vett minden lehetőséget: Egyesült Államok, Anglia, Norvégia. Aztán 2011 májusában előbb én hajóztam be Alta városába, majd augusztusban jöttek a többiek.

– Nehéz volt megkapnia ezt az állást?

– Maradjunk abban, hogy nem volt egyszerű – mondja mosolyogva Samu Lajos. – Nagyon sokat segített Bukó László kollégám, aki nélkül valószínűleg nem sikerült volna. A folyamat sem nevezhető mindennaposnak. Először a vállalat honlapján nézegettem az állásajánlatokat, pályáztam, visszadobták. Nem adtam fel. Bukó Laci sem. Addig piszkálta a főnököt, hogy hallgassanak meg, amíg sor került egy másfél órás telefonos interjúra. Izzadtam is rendesen, mert a vezető geofizikus egy Skóciában élő ausztrál, gondolhatja mennyire fáztam attól, hogy esetleg nem értem meg az angol kiejtését. De simán ment minden. Közben megint teltek a hetek, de nem izgultam, mert tudtam, hogy ez a norvég módi. A következő állomás egy videós konferenciabeszélgetés volt, Oslo, Alta, Edinburgh, Csepel helyszínekkel – Csepelen laktam én. A végén már olyanokat meséltek, hogy Alta az a hely, ahol két hónapig fel sem jön a nap. Nagyon kedvesen azt is a tudomásomra hozták, hogy járt itt egy pakisztáni, aki ahogy érkezett, úgy távozott. De nem hagytam elrettenteni magam. A sort, újabb hosszú szünet után egy személyes interjú zárta itt, Altán, Biztató vége lett ugyan ennek a beszélgetésnek is, de megint kezdődött a hónapokig tartó várakozás. 2011 januárjában egyszer csak kaptam egy váratlan e-mailt, hogy érdekel-e még az állás? Érdekelt. Aztán májusban nekivágtam. Onnantól kezdve tőlem semmilyen papírt nem kértek, nekik az előzetes és alapos felmérés elég volt. Ez egyben azt is mutatja, hogy itt mennyire létezik még az egymással szembeni bizalom.

– Alta gyönyörű város, a magyar átlagemberek számára elképzelhetetlenül nyugodt errefelé az élet. Könnyen ment a beilleszkedés?

– Nekem igen, mert én ilyen habitusú vagyok. Szegedi születésűként én már a budapesti nyüzsgést sem kedveltem. Nagyon mulatságos momentum volt, amikor szeretteimnek hazaküldtem egy fotót a városról. Szombat délután készítettem, esett az eső, szürke volt az ég, s a képen – amely a városközpontot ábrázolta – egyetlen ember sem volt látható. Ez kissé meghökkentette a feleségemet, Zsuzsát, de mára már ő is tökéletesen beilleszkedett ide.

Alta, hó az iskola előtt.jpg

– Nem sajnálja azt, hogy viszonylag későn vágott neki ennek a kalandnak? Hiszen tudása, tehetsége révén már évekkel korábban is kijöhetett volna.

– Tudja, a magyar ember olyan, hogy csinál magának egy akadálypályát, s saját magát riasztja el attól, hogy belevágjon a külföldi munkavállalásba. Majd abban reménykedik, hogy eljön az összes akadály eltűnésének ideje, de ez sosem következik be. Én is így voltam ezzel. Mindig vártam, hogy odahaza javuljon a helyzet, ami persze sosem következett be. Át kell jutni a tű fokán, agyban kell mindennek eldőlnie. És akkor lehet elindulni. Mindezt magam is átéltem. Hogy bánom-e? Nem hiszem, hogy bármiért is ostorozni kellene önmagamat. És jól döntöttem. Errefelé nem az van, mint odahaza, ahol egy ötven feletti embert szépen leírnak, ellehetetlenítenek. Itt a kor érdem is, nem csak állapot. A norvég olajiparban nem a huszonévesek dominálnak. A munkaadóim mindig attól félnek, hogy mi lesz, ha egyszer esetleg elmegyek innen? Magyarországon mit hallok? „Örülj, hogy itt dolgozhatsz, azt csinálod, amit szeretsz, és még pénzt is kapsz ezért.” Egy kezdő esetében ez még talán rendben is lenne, de húsz év szolgálatot követően kissé nevetségesen hangzik ez a mondat. Nem szerettem volna megvárni azt, hogy egy huszonöt éves kezdő közgazdász múzeumba küldjön, csak azért mert elmúltam ötven és nem vagyok elég hatékony.

– Mi az az egy dolog, amit ha tehetne, hazavinne, vagy hazaküldene innen azért, hogy a magyarok élete jobbra forduljon?

– Azt, hogy ebben az országban egy kivételével minden ügyet el lehet otthonról is intézni. A kivétel az, amikor külföldiként Norvégiába érkezve el kell menni a helyi rendőrségre bejelentkezni, regisztrálni. Na, ez nem megy a fotelből, de minden más igen. Márpedig ez nem kis részben bizalmi kérdés is.

– S mi az, amit otthonról idehozna, hogy a norvégok sorsa váltson pozitív irányba?

– A régi magyar iskolarendszert és oktatást. Ez talán ráférne Norvégiára. Amúgy itt nem sok baj és meglepetés éri az embert. A házvásárláshoz felvett banki hitel kamata 3,6 százalék. Nincs szélsőséges szórás egyes jövedelmek között, azaz nem fordulhat elő, hogy egy középvezető húszszor többet keressen, mint egy szállodai szobaasszony. Norvégiában az alacsonyabb fizetésűek is kacagva megélnek havi jövedelmükből és egyáltalán nem érzik magukat másodrendű állampolgárnak. Az olló itt nyílik a legkeskenyebbre Európában. Két gyermekem, Attila és Kristóf is remekül érzik magukat, szeretem a munkám, élhető helyen vagyunk. Mi bajom lehetne?

(Az interjú először a Határátkelő blogon jelent meg 2013 januárjában.)

Share.

About Author

Leave A Reply