Durvulnak a kiwikkel szemben

0

Áprilistól nagyon bekeményítenek a britek az Új-Zélandról (és általában az Európai Unión kívülről) érkezőkkel szemben, annak ellenére, hogy az ország a Nemzetközösség tagja.

Noha a kiwik számára az orvosi vizit és a sürgősségi ellátás továbbra is ingyenes lesz, ha fél évnél tovább akarnak az országban maradni (esetleg Nagy-Britannián belülről próbálják meghosszabbítani a tartózkodási engedélyüket), már komoly, akár évi 434 dollárnyi (200 fontnyi) összeget kell kifizetniük.

Ez főleg azoknak kellemetlen, akik több évet szeretnének eltölteni Nagy-Britanniában, hiszen ehhez már komoly megtakarításra lesz szükségük – hangoztatta a New Zealand Herald című lapban a Londonban élő új-zélandiak egyik képviselője. Clint Heine szerint a brit hozzáállás egyre távolabb van attól, amit a Nemzetközösség eszméje sugall.

A 18-30 éves kor közötti, ifjúsági vízummal az országban tartózkodó új-zélandiak 328 dollárt (150 fontot) fizetnek majd évente, miközben egyébként a britek továbbra is minden egészségügyi ellátást ingyen kapnak meg Új-Zélandon egy 1982-es egyezmény értelmében.

Április 6-tól egyébként minden, nem az Európai Unióból érkező bevándorlónak el kell hagynia az Egyesült Királyságot, ha öt éven belül az éves keresete nem éri el a 76 ezer dollárt (35 ezer fontot).

Azoknak a kiwiknek, akik bevándorlói munkavállalói vízumot akarnak Nagy-Britanniában, 2010 óta fel kell mutatniuk egy szponzor munkaadót, ráadásul egy új jogszabály kimondja, hogy minden nem EU-munkavállaló után a cégnek évi 2173 dollárt (1000 fontot) kell fizetnie.

(A linkért köszönet Pappitónak.)

Share.

About Author

Leave A Reply